2012-04-27 15:09:05• hírek • Kocsis Zoltán

Félszázan találtak munkát az állásbörzén

Péntek délelőtt immár 12. alkalommal szervezte meg a Megyei Munkaerő- és Foglalkoztatási Ügynökség az állásbörzét. Az eseményre ezúttal is a Szakszervezetek Művelődési Házában került sor, ahol reggel kilenc óra előtt már hosszú sorokban kígyóztak az emberek. A szervezők tájékoztatása szerint végül több, mint hétszázan érdeklődtek új munkalehetőség iránt.

Az állásbörzét Gheorghe Tilibasa, az Ügynökség vezetője valamint Cristian Sasu nemrég kinevezett prefektus nyitotta meg. Utóbbi elmondta, Európa szerte hatalmas probléma a munkaerő elöregedése, ezért is nagyon fontos, hogy a fiatalok igazodjanak a munkaerőpiac lehetőségeihez, követelményeihez.

Sajtótájékoztató keretén belül Tilibasa elmondta, hogy kollégáival 158 céget kerestek meg, ám végül csak 49-en éltek a lehetőséggel. Összesen 443 munkahely várt betöltésre, ebből 31 felsőoktatási végzettséget igényel. A legtöbb szabad munkahely a konfekció területén található, ezt biztosítási ügynök, az építkezések, a fafeldolgozás követi. Mindemellett sofőrtől elárusítón át szakácsig sok minden szerepel a palettán. Amint azt megszokhattuk, külföldi munkahelyekről (összesen 51-ről) is tájékozódhattak az érdeklődők. A választék itt is bőséges: dániai szezonális mezőgazdasági munkától olaszországi búvároktatóig nagy a választék.

A munkaadók közül Szatmár megye legnagyobb gyárai és cégei is képviseltették magukat, a Mondialától az Unióig, az Autonettől a Draxlmayerig. Amint Tilibasa megjegyezte, utóbbi a legnagyobb alkalmazó lesz a következő hónapokban: a német tulajdonú gyár összesen ezer új embert alkalmaz majd, közülük pedig hetvenet ki is képez.

Az állásbörzén részt vett rendőrség és a katonaság is, ők az akadémia számára toboroztak leendő hallgatókat. A szervezők meghívták a szakiskolák végzős osztályait valamint azon, szabadságuktól megfosztott személyeket, akik 90 napon belül szabadulnak.

Az állásbörzén 42 személy talált munkát magának és további 285 érdeklődőnek kell jelentkeznie további megbeszélésre, tájékoztattak a a szervezők.

A Megyei Munkaerő- és Foglalkoztatási Ügynökség adatai szerint jelenleg Szatmár megyében 4,2% a munkanélküliségi ráta, ami csökkenő tendenciát mutat. Jelenleg a megyében közel 6.500 regisztrált munkanélküli van. Emellett 4.700 azok száma, aki szociális segélyen élnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: