2015-04-20 15:58:50• hírek • Szatmár.ro

Közel 2 tonna ruha gyűlt Szatmárnémetiben

Az elmúlt időszakban kétszer is tartott ruhagyűjtést a megyeközpontban a Caritas.

Nemrég nagy ruhagyűjtési akcióba kezdett a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. Ennek keretében a megye több településén is gyűjtötték a használt, feleslegessé vált ruhaneműt és lábbeliket. A szervezet a begyűlt adományok javát rászorulókhoz továbbítja, a rossz állapotban levőket viszont továbbadja, az így befolyó összegből pedig szociális projektjeinek működését finanszírozza.

A ruhagyűjtési akció keretében először április 4-én járták Szatmárnémetit a gyűjtőautók: ekkor 600 kilogramm adomány gyűlt, ám többen is jelezték, hogy a húsvétra való készülődés miatt nem volt idejük foglalkozni ezzel. Sokan kérték viszont, hogy egy újabb gyűjtést is szervezzen a Caritas - ez pedig jóval sikeresebb lett, hiszen 1121 kilogramm adomány gyűlt össze.

A Caritas tájékoztatása szerint így összesen 1721 kilogramm rohanemű és cipő gyűlt Szatmárnémetiben. Ehhez adódik majd hozzá a megye településein zajlott gyűjtés során átvett adomány. A vidéki települések közül viszont néhány esetében még tart a gyűjtés, így egy végleges összesítésre még várni kell. Az viszont biztos, a szatmáriak most is kaptak az alkalmon, hogy lehetőségeikhez mérten könnyebbé tegyék a rászorulók életét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: