2013-06-19 12:07:21• hírek • MTI

Közel 200 állami gondozott esett teherbe

Közel 200 kiskorú állami gondozott esett teherbe Romániában 2012 januárja és 2013 májusa között az illetékes román hatóságok nyilvántartása szerint. Százhatvanöten gyermekük megszülését, 19-en a terhességmegszakítást választották.

Az adatokat a Mediafax hírügynökség kérésére közölte a román szociális tárca gyermekvédelmi igazgatósága. A legtöbb teherbe esett állami gondozott gyermek Iasi, Máramaros, Arad, Temes, Maros, Kolozs és Konstanca megyei árvaházakban nevelkedett.

A román törvények szerint valamennyi árvaházi terhesség ügyét a rendőrségnek kell kivizsgálnia, és ha a nyomozók megállapítják, hogy nagykorú volt a lányok partnere, annak a törvény előtt kell felelnie a kiskorú megrontásáért.
A gyermekvédelmi hatóság szerint az is előfordul, hogy a gyermekek már eleve terhesen kerülnek állami gondozásba. A legtöbb esetben azonban az okoz gondot, hogy olyan gyermekek válnak anyákká, akik árvaházban nevelkedtek, és nem látták a saját családjukban az anyaság modelljét. Az ilyen gyermekek rendkívül kevés információval rendelkeznek arról a felelősségről, amelyet a gyermekvállalás jelent.

Daniela Gheorghe pszichológus szerint az árvaházakra vonatkozó jogszabályok sem teszik lehetővé, hogy az állami gondozott gyermekeket valóban az életre neveljék. "Hiába mondja ugyanis ki a gyermekvédelmi törvény, hogy az állami gondozott gyermekekben ki kell alakítani az önálló életvitelhez szükséges készségeket, a tiszti orvosi szolgálat jogszabálya megtiltja, hogy betegyék a lábukat az intézet konyhájába. Így ezek a gyermekek még egy szendvicset sem tudnak elkészíteni" - vázolta a törvények ellentmondásait a pszichológus.

A Mediafax azt is megjegyezte, Romániában általános jelenség a korai teherbe esés. Ennek okai a szexuális nevelés hiányában keresendők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: