2008-11-28 14:25:43• hírek • Parajdi Andrea

Közel 150 kisgyereket örvendeztetnek meg

A Megyei Ifjúsági Igazgatóság, a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság, és az Északi Színház közösen próbál örömet szerezni a szociális problémákkal küzdő gyerekeknek.

December 3-án, 11 órától egy színházi előadással, és Mikulási ajándékokkal kedveskednek, azoknak a gyerekeknek, akik otthonban, vagy nevelőszülőknél élnek, illetve szociális óvodába járnak. Kovács Máté, a Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Adrian, Marc a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, és Stier Péter, az Északi Színház igazgatója pénteken délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be a közös kezdeményezés részleteiről.

Adrian Marc igazgató elmondta, megye szinten közel 150 gyereknek próbálnak örömet szerezni az által, hogy felébresztik bennük az ünnep szépségét. A gyerekek román nyelven, a Csizmás kandúr című előadást tekintheti meg, amelyet az Északi Színház román társulatának igazgatója Andrei Mihalache rendezett. Az előadás befejeztével a Megyei Ifjúsági Igazgatóság által készített, főként édességekből, és gyümölcsökből álló ajándékcsomagokat a Mikulás fogja szétosztani a gyerekeknek.

Kovács Máté, a Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, az RMDSZ parlamenti képviselő-jelöltje elmondta, az elmúlt két évben is osztogattak ajándékcsomagokat a Gyermekvédelmi Igazgatósággal közösen, így az idén is természetesnek tűnt, hogy meglepjék, és örömet szerezzenek a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek.

A Gyermekvédelmi Igazgatóság karácsonyra is megpróbál ajándékokkal kedveskedni a megyében élő gyerekeknek, ám saját költségvetéséből nem tudja összeállítani a több száz ajándékcsomagot -mondta Adrian Marc igazgató, majd hozzátette azt is, hogy egészen karácsonyig minden felajánlást szeretettel fogadnak a lakosság részéről. Aki úgy érzi tudna segíteni, és szeretne örömet okozni néhány rászoruló kisgyereknek, a Corvinilor utca 18 szám alatt lévő Gyermekvédelmi Igazgatóság székhelyén, vagy a 0261-768830-as, illetve a 0261-768450-es telefonszámokon jelezheti ezirányú szándékát.

Kovács Máté, Adrian Marc és Stier Péter pénteken számoltak be a közös kezdeményezésről.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: