2018-11-28 06:24:09• hírek • MTI

Közel 14 kilométernyi autópályát nyithatnak meg ebben az évben

Még az idén megnyitják a román szállításügyi miniszter szerint az A3-as, észak-erdélyi autópálya 13,7 kilométeres Radnót (Iernut) és Nyárádtő (Ungheni) közötti szakaszát.

Lucian Sova miniszter azt követően nyilatkozott erről, hogy meglátogatta az épülő autópálya Maros megyei szakaszait. Kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte. Elmondta: elkezdődtek a megépült pályaszakaszok átvételét megelőző formaságok. Hozzátette: ezek a megfelelő minőség biztosításához, valamint ahhoz szükségesek, hogy biztonságosan lehessen majd közlekedni az autópálya új szakaszain. Biztosította az érdeklődőket, hogy még az idén megnyílik a pályaszakasz.


A minisztert a múlt héten a pártja leváltotta tisztségéből, majd maga is lemondott, de Klaus Iohannis államfő egyelőre nem járult hozzá távozásához, így ügyvivőként továbbra is ő vezeti a szállításügyi tárcát.


Az észak-erdélyi autópályából jelenleg a Kolozsvár mellett elhaladó 62 kilométeres Magyarnádas-Aranyosgyéres szakasz használható. Az Aranyosgyéres és Maroskece (Chetani) közötti 15,6 kilométeres szakaszon az építő a munkálatok 18,3 százalékát végezte el, a Maroskece és Radnót közötti 17,9 kilométeres szakaszon a munkálatok 57,8 százaléka készült el. Az átadás előtt álló pályaszakasz 10,1 kilométeres részét az osztrák Strabag, 3,6 kilométeres részét pedig a német Geiger társaság építette.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: