2020-01-24 10:47:49• hírek • Bede Emőke

Közel 10 millió lejre rúg a Szatmár megyei határrendészek által 2019-ben elkobzott javak összértéke

Mozgalmas esztendő volt a 2019-es év a Szatmár megyei határrendészet számára, s itt nem csak arra a megközelítőleg 3 900 000 állampolgárra gondolunk, akik megyénk átkelőinél lépték át az országhatárt, hanem azokra a bűncselekményekre is, melyeket az egyenruhásoknak az elmúlt 12 hónap során sikerült leleplezniük.

Mint a határrendészet január 23-án tartott évértékelőjéből kiderült, a petei, a csanálosi és a halmi határátkelőhelyeknél több mint 1 495 000 jármű fordult meg az elmúlt évben, az országhatárt megyénk területén átlépő utasok száma pedig elérte a 3 900 000-et. E hatalmas forgalommal sajnos kéz a kézben jár a bűncselekmények számának megemelkedése is: 2019-ben a határrendészek 407 bűncselekményről rántották le a leplet, melyekben összesen 529 személy volt érintett. Természetesen voltak olyanok, akik megúszták egyszerű pénzbírsággal a kisebb szabálysértéseket. A tavalyi év során kiosztott helyszíni bírságok száma 685 volt, összértékük pedig több mint 186 000 lej, a 2019-ben elkobzott javak együttes értéke pedig 9 740 000 lejre rúg – derült ki a határrendészet évértékelőjéből.


Illegális migráció

Amin arról a Szatmár.ro is többször beszámolt az utóbbi időben, a határrendészetnek az utóbbi időben igencsak meggyűlt a baja azokkal a bevándorlókkal is, akik az éj leple alatt szeretnének Magyarország területére szökni. Migránsok után kutatva rendszeresen járőröztek a határ menti falvakban, de arra is volt példa, hogy Szatmárnémeti vagy Nagykároly területén csípték nyakon a Nyugat-Európát megcélzó közel-keletieket. Az illegális migráció megfékezése érdekében 2019-ben 96 nagyszabású ellenőrző akciót szerveztek a megye kritikus területein, melyeknek mérlege ekképp alakult: 175 elfogott, illegális határátlépéssel próbálkozó bevándorló, 4 tetten ért embercsempész, 46 bűnügyi eljárás.




Csempészet

A cigarettacsempészet ellen folytatott (szélmalom)harc során megyénk határrendészei 43 bűnügyi eljárást kezdeményeztek 2019-ben, melyeknek köszönhetően nem kevesebb 46 bűncselekmény kapcsán, 40 elkövető ellen indult nyomozás. A határrendészet emellett arról is beszámolt, hogy az elmúlt 12 hónapban az egyenruhások összesen 13 házkutatást tartottak, illetve 15 esetben vagyonzárlatot rendeltek el 1 580 000 lej értékben. Ugyanakkor elkobzásra került 680 000 csomag, Ukrajnából származó cigaretta is, melyeknek összértéke eléri a 4 840 000 lejt.


Lopott gépjárművek

A Szatmár megyei határátkelőknél szolgálatot teljesítő határőrök az elmúlt évben nem kevesebb mint 32 lopott autóra bukkantak, melyeknek összértéke meghaladja a 2 170 000 lejt. Az egyenruhások egyik eset fölött sem hunytak szemet, így összesen 32 személy ellen indítottak bűnügyi eljárást 32 bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ha arra kíváncsi, hogy milyen típusú autókat részesítenek előnyben a csempészek, ajánjuk figyelmébe korábbi cikkünket, melyben részletesebben foglalkozunk a témával.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: