2011-08-01 16:14:30• hírek • Kocsis Zoltán

Közalkalmazottak képeztek szociális kérdésekben

Lezárult a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság valamint a CREST Forrásközpont közös projektje, amelynek során több száz közalkalmazott vett részt szociális tematikájú képzésben.

„ A szociális szolgáltatások decentralizációjának támogatása a helyhatóságok alkalmazottainak képzése révén" elnevezésű projekt célja a decentralizált szociális szolgáltatások szintjének növelése, a családok támogatása, az önkéntesség népszerűsítése, az egyház bevonása a különböző szociális ügyekbe.

A projekt révén három szemináriumot szerveztek a résztvevőknek előbb Nagykárolyban, majd idén Szatmárnémetiben, végül pedig Máriavölgyében, aminek nyomán elkészítették Szatmár megye szociális diagnózisát. A szemináriumon valamint a további hat kurzuson Szatmár megye mind a 64 önkormányzata legkevesebb négy-négy alkalmazottal képviseltette magát, összességében pedig 256 személy vett részt a képzésen.

Az egy éves folyamatot követően elkészült egy megyei szociális stratégia, amelyet, a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint, a szakemberek valamennyi önkormányzattal megismertetett.

A projekt összköltsége 716.000 lej, melyből 592.000 lejt az Európia Unió fedezett, 123.295 lejt pedig a Megyei Tanács.

 



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: