2011-04-12 16:16:07• hírek • Balog Anita

Idén is lesz "Szatmáron készült" kiállítás

Május 5-7-én tartják meg az idén másodszor megszervezett, "Szatmáron készült" nevű gazdasági kiállítást.

A Német-Román Gazdasági Egyesület és a Kisiparosok Kamarája a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszervezi a Szatmáron készült címet viselő kiállítást, amelyen a fentebb említett gazdasági szervezetek tagjai mutatják meg magukat egymásnak és a nagyközönségnek.

A tavalyi évben, az első kiállításon ötven cég válaszolt a szervezők meghívására, idén a jelek szerint ennél sokkal többen lesznek - így már a Megyei Múzeum földszinti kiállítótermében sem férnek el, ezért a megnyitásra váró Grand Mallban, több szinten lesz a rendezvény megtartva. Mint Knill Róberttől, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk: idén a sok kiállító igen széles bemutatásra váró termékpalettát is jelent: a tejtermékek és cipőgyártók mellett lesznek autójavítók, bútorkészítők is, a megye cégei közül pedig nem csak a nagyok, hanem a kisebb vállalkozások is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Amellett pedig, hogy a kiállítók megmutatják termékeiket az érdeklődőknek, egy másik szempontból is fontos a kiállítás: ahogy tavaly, úgy idén is gyümölcsöző üzleti kapcsolatok kiindulópontja lesz a rendezvény.

A romániai cégek mellett meghívásos alapon külföldről is jönnek kiállítók: Magyarországról itt lesz az IPOSZ (Iparosok Országos Szövetsége) tagjai közül néhány cég, és Szatmárnémeti testvérvárosából, Wolfenbüttelből is jön majd néhány kiállító.

A külföldről érkező cégek mellett a szervezők sok külföldi hivatalosság meghívását is tervbe vették, sőt, sokan már biztosították a szervezőket a részvételükről is. Itt lesz például Klaus Johannis, az országos Német Fórum elnöke és Szeben város polgármestere, és meghívást kapott Svájc, Ausztria, Németország és Hollandia nagykövete is az eseményre.

A Szatmáron készült kiállításnak a szervezők idén úgy találtak alkalmat, hogy a nagy számú külföldről érkezett vendég részt vehessen a szatmárnémeti Német Kulturális Napokon, amelyre május 6-8-án fog sor kerülni.

Szatmáron készült - a tavalyi kiállítás képei


Szatmáron készült - a tavalyi kiállítás képei
Szatmáron készült - a tavalyi kiállítás képei


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: