2012-02-28 08:35:49• hírek • Kocsis Zoltán

Az RMDSZ legkevesebb tízezer emberre számít

„Mi nem az a párt vagyunk, ahol egy íróasztalnál ülve döntik el, hogy kik képviseljék a szavazókat", mondta sajtótájékoztatóján Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke. A szövetség csütörtökre hívta össze az Megyei Küldöttek Tanácsát (MKT), ekkor döntenek az előválasztások pontos menetrendjéről.

„A cél, hogy megtartsuk a 2008-ban szerzett pozícióinkat, ugyanakkor meggyőződésem, hogy akarattal és összefogással néhány újabb község polgármesteri tisztségét is megszerezhetjük", fejtette ki Csehi. A Szatmár Megyei Tanács elnöki tisztségét is betöltő politikus elsősorban Bogdánd, Szatmárhegy, Börvely és Szaniszló községeket nevezte meg, ahol magyar nemzetiségű polgármester kerülhet az adminisztráció élére a nyár eleji helyhatósági választásokat követően. „A lakosság fogjon össze! Mi nyitottak vagyunk a tárgyalásokra", válaszolta arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ miként viszonyul a konkurens magyar pártokhoz.

Csehi elmondta, tíz-tizenötezer embert vár a szervezet előválasztására. Hozzátette, hogy a szövetség szabályai szerint legkevesebb a teljes magyar lakosság három százalékának a támogatására van szükség arra, hogy valaki egyáltalán jelöltethesse magát a Megyei Tanács elnökének vagy Szatmárnémeti polgármesterének.

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi döntése alapján a területi szervezeteknek április 15-ig kell megnevezniük polgármester-jelöltjeiket. Csehi azonban Szatmár megyében már egy héttel korábban döntést ígér.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: