2019-11-28 11:39:39• hírek • Közlemény

Kötelezővé válik a fegyverviselet az erdészeknek

Három fontos elemet vezet be a törvénykezésbe az erdészek statútumát szabályzó, szerdán elfogadott törvény, amely figyelembe veszi az elmúlt időszakban tapasztalt nehézségeket és joghézagokat ezen a területen.

Az RMDSZ által is megszavazott törvényben: csökkentik a nyugdíjkorhatárt a terepen dolgozó erdészeti alkalmazottak esetében 65 évről 63 évre, továbbá arra kötelezik a magán erdészeteket is, hogy az állami gyakorlathoz hasonlóan, az erdészek nyugdíjaztatásakor 5 átlagfizetést adjanak bónuszként az érintettnek, ugyanakkor bevezeti a fegyverviselési kötelezettséget, azonban megadja a választási lehetőséget az alkalmazottnak arra vonatkozóan, hogy halálos vagy nem halálos fegyvert visel a munkája elvégzésekor.
 

„A fegyverviseléssel kapcsolatos rendelkezés azért is fontos, mert ugyan az erdészek eddig is hordhattak magukkal fegyvert, ami a szolgálati vadászfegyverük volt általában – ám ha ezt használták, akkor bűncselekménynek minősült, ha mondjuk önvédelemből emberre lőttek. Most tisztázódik ez helyzet” – mondja Magyar Lóránd parlamenti képviselő.
 

A politikus szerint a most elfogadott statútum egy folyamat kezdete, mellyel egyebek mellett vonzóbbá is szeretnék tenni a fiatalok számára a mesterséget, mert jelen pillanatban elsősorban idősebbek látják el az erdészi feladatokat, megfelelő mennyiségű utánpótlás pedig egyelőre nincs kilátásban.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: