2009-07-31 12:52:56• hírek • Ferenczi Noémi

Kötelező középiskolai oktatás

A kötelező középiskolai oktatás bevezetéséről egyeztettek a szakszervezet és a tanügyminisztérium képviselői. A javaslatot a parlament elé terjesztik.

A csütörtöki egyeztetés nyomán arról is szó van, hogy kötelezővé teszik az úgynevezett iskolafelkészítő csoportot. Kónya László, főtanfelügyelő-helyettes honlapunknak elmondta, a felkészítő csoport körülbelül három éve kötelező, azonban vita volt amiatt, hogy a legnagyobb óvodai csoport vagy az iskola első éve legyen a felkészítő. A csütörtöki döntés alapján, az előbbi változatot fogják a parlament elé terjeszteni.

A középiskolai oktatás kötelezővé tételét illetően Ecaterina Andronescu, tanügyminiszter azt nyiltakozta, hogy amennyiben a honatyák rábólintanak a javaslatra, nagy lépést teszünk a román társadalom szakmai fejlődését illetően.

 

Romániában jelenleg tíz osztály kötelező, azonban az EU országaiban, sőt például Ukrajnában is kötelező a tizenkét osztály. A középiskolai oktatás kötelezővé tétele Romániában nem számít újdonságnak, ugyanis már rég a távlati tervek között szerepelt annak bevezetése. Ezzel egy időben az érettségi vizsga is kötelezővé válna. Az új rendszer bevezetésével valószínűleg, a diákok 10-15 százaléka megbukik majd. Számukra szakiskolai osztályokat hoznának létre, így mesterséget, vagyis kőművességet, autóbádogosi stb. munkát tanulnának.

Érettségi után a diákoknak két választásuk lenne, mégpedig, hogy posztlíceális szakoktatáson vennének részt, mely egy, kettő vagy három éves képzést jelentene vagy pedig egyetemre felvételiznének - magyarázta Kónya.


Az érettségi vizsga is kötelezővé válhat
Az érettségi vizsga is kötelezővé válhat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: