Búcsú Bartos Erzsébettől

Több mint egy nap eltelt azóta, hogy megkaptuk a szomorú hírt: Bartos Erzsébet, mindannyiunk Bartoskájának teste feladta a küzdelmet a súlyos, hosszan tartó betegséggel szemben. Az emberek most is kérdezgetik különböző platformokon: igaz a hír? Sajnos igaz. De így is nehéz elhinnünk, hogy az örökké optimista, mosolygós, angyali hangú rádiós műsorvezető nincs többé.

1977. május 13-án született, gyermekéveit Szilágypérban töltötte. Középiskolás tanulmányait a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban folytatta, majd az Ady Endre Sajtókollégiumban tanult rádiós újságírást. 1996-ban hallhatták hangját először a szatmári rádióhallgatók a Samtel Rádióban, láthatták őt a tévében vagy műkedvelő színházi előadásokban. Egy páréves budapesti kitérő után 2005-ben tért vissza Szatmárnémetibe a City Rádióhoz, ahol több mint tíz éven keresztül műsorvezetőként, zenei szerkesztőként, reklámszövegíróként és szerkesztőként is tevékenykedett. Hosszú éveken keresztül az ő hangjával ébredtek a szatmáriak, műsorvezetőtársaival a fontos információk közlése mellett derítették jobb kedvre a hallgatókat a szürke hétköznapokon. Számos rendezvény műsorvezető-háziasszonya, magyar hangja volt több mint egy évtizeden át.
 

Szerencsés volt, aki vele dolgozhatott. Energiája, jókedve és optimizmusa rendszerint átragadt mindenkire. Minden napban megtalálta a jót, az okot a vidámságra – ha nem másban, családjában, férjében és két gyermekében. 
 

Pozitív hozzáállása mellett Istenbe vetett hite volt az, ami igazi harcossá tette – mert az életben mindig harcolt, legyőzni pedig csak a gyilkos betegség tudta. Nem véletlenül írtuk, hogy a teste feladta a küzdelmet, mert lélekben soha nem adta meg magát – akkor sem, amikor aggodalomra okot adó orvosi vizsgálatok eredményét kapta kézhez. Utolsó heteiben is bízott a gyógyulásban, terveket szőtt a következő évekre.
 

Búcsúzunk hát az embertől, a hangtól, a lehengerlő egyéniségtől, az anyától, a baráttól, a kollégától… Fáj, hogy neked csak ennyi idő járt itt, köztünk, Bartoska.