2015-06-27 19:20:01• hírek • Mti

Új út köti össze Szatmár megyét Szabolcs-Szatmár- Bereggel

Átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zajta és a Nagypeleske között, uniós támogatással megépített útszakaszt.

Az összesen 1,5 millió euró értékű beruházás keretében elkészült, csaknem hét kilométer hosszú út Zajta határából indul, majd a magyar-román határon keresztül eléri Nagypeleskét, és az attól néhány kilométerre lévő Lázáriban ér véget. Magyar szakaszon 380 méternyi, a romániai oldalon pedig mintegy 6,5 kilométer út épült meg Lázáriig.

Az ünnepélyes átadáson Tilki Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, a két község között húzódó államhatár hosszú évtizedekig elzárta egymástól a határ két oldalán élő családokat, rokonokat és a barátokat. Felidézte, először 2007-ben került szóba, hogy a magyar-román határon átnyúló pályázatokban mely határszakaszokat lehetne fejleszteni a szatmári térség északi oldalán.

A Garbolc és Szárazberek közötti határon átvezető útszakaszt már korábban átadták, most pedig a zajtaiak számára könnyítették meg az átkelést Romániába - tette hozzá Tilki Attila.


"Bízunk abban, hogy a következő, román-magyar fejlesztési időszakban is közösen tudjuk átgondolni Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék közötti határokat, hogy a régi családi kapcsolatok újraéledjenek" - fogalmazott a kormánypárti politikus. 

Az ünnepségen részt vett Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, Kosztya Zoltán (Fidesz-KDNP), Zajta polgármestere, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs megyei közgyűlés elnöke is. 

Az útavatás alkalmából ideiglenesen megnyitották a magyar-román államhatárt Zajtánál, az átkelőt szombat éjfélig használhatják az utazók.

A határon átvezető új zajtai utat állandó jelleggel csak Románia schengeni csatlakozása után használhatják majd az utazók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: