2013-07-25 14:39:14• hírek • Szatmár.ro

Augusztus 31-én Széchenyi-ünnepség Kőszegremetén!

Egy héttel a Partiumi Magyar Napok után, augusztus 31-én szombaton, ismét jelentős magyar ünnepség lesz megyénkben. Ezúttal az avasi Kőszegremetén a „legnagyobb magyarra", gróf Széchenyi Istvánra emlékezünk születése 222 évfordulója alkalmából.

A kárpát-medencei találkozó a rendszerváltás után kialakult szokás alapján 11 órakor a helyi református templomban igehirdetéssel kezdődik, majd a sokadalom a falu fölött álló Széchenyi oszlophoz, a nagy reformer tiszteletére emelt egyik első ilyen emlékműhöz vonul, ahol a meghívott jeles vendégek - határon innen és túlról - párperces beszédet mondanak arról, hogy mit üzen ma nekünk, válságidőben gróf Széchenyi István, s mit jelent fáradhatatlan ország- és nemzetépítő munkásságának hatalmas példája mindnyájunk számára. Mert Széchenyi nem a jobb vagy a baloldalé, nem is a bal vagy a jobbközépé, hanem az egész nemzeté, a világon bárhol élő minden magyaré. Az elhangzó szavalatok is az alkalomhoz kapcsolódnak.

Az emlékoszlop megkoszorúzása és a szózat eléneklése után 1-től és 3 óraig díszebéd lesz a kultúrházban, majd kezdetét veszi a szórakoztató kulturális műsor, amit éjszakába nyúló utcabál és bulizás követ. A rendezvénynek külön jelentőséget ad az tény, hogy Kőszegremete már nem egy sokadik faluja az avasújvárosi közigazgatásnak, mert Ráksa leválásával Ludróczki Sándor polgármester jobban figyelhet Remetére is, s az sem mellékes, hogy  Rákos Gyula személyében ide való alpolgármestere van a községnek. Említést érdemel az is, hogy a település központjában hosszú idő óta romos állapotban állt régi iskola Sike Csaba mérnök-vállalkozó és Sike Lajos újságíró civil kezdeményezése nyomán az ünnepségig külsőleg megújul.

A remetei mellett a következő hónapokban még két Széchenyihez kapcsolódó rendezvény lesz megyénkben. Szeptember végén, születésének 222. évfordulója kapcsán Szatmárnémetiben, a Kossuth-kertben lévő emléktáblájánál és a Széchenyi-fánál külön is emlékezünk a „legnagyobb magyarra". Ugyanakkor novemberben a középiskolásoknak az idén is megtartjuk a Széchenyi-vetélkedőt - áll az Országos Széchenyi Kör Szatmár megyei szervezetének közleményében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: