2012-05-18 14:02:32• hírek • Póti Orsolya

Kórusversennyel nyílt meg a sváb rendezvénysorozat

A „Szatmári svábok 300 éve" rendezvénysorozat keretében immár hatodik alkalommal került megrendezésre az „A zene - mindannyiunk nyelve" című megyék közötti kórusverseny. A rendezvényre idén jelentkezett a legtöbb kórus - tudtuk meg Kuki Zsolttól, a verseny főszervezőjétől.

A Szatmári Német Demokrata Fórum szervezésében május 18-20. között kerül megrendezésre a „Szatmári svábok 300 éve" rendezvénysorozat, melynek keretében különféle kulturális programok várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat péntek reggel 10 órától „A zene - mindannyiunk nyelve" elnevezésű kórusvetélkedővel vette kezdetét, mely immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Johann Ettinger Német Líceum, a fórum és a megyei tanfelügyelőség szervezésében.

A versenyt Kuki Zsolt, a Canticum kórus karmestere nyitotta meg, köszöntve a jelenlevőket, elsősorban a zsűri tagjait és a versenyben résztvevő kórusokat. „Idén nyolc kórus jelentkezett versenyünkre, melynek keretében a fellépők három különféle kórusművet, egy egyházi éneket, egy népdalt, illetve egy klasszikus darabot kell előadjanak legfeljebb 15 perc alatt, szólistával, vagy szólista nélkül, illetve zenekar kíséretével, zenekar kíséret nélkül." - magyarázta Kuki, aki örömét fejezte ki, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt.

A versenyen fellépett a kolozsvári Ion Agarbiceanu Iskola kórusa, az erdődi és szatmárhegyi iskolák egyesített kórusa, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kórusa, a Balcescu-Petőfi Általános Iskola két kórusa, a maroshévizi Gyermekek Palotájának kórusa, a Johann Ettinger Német Líceum kórusa és a Marosvásárhelyi Református Líceum kamarakórusa.

A fellépők produkcióját szakértő zsűri pontozta, melynek tagja volt Oltea Saveanu, művészeti szaktanfelügyelő, Nicu Miclaus, Lavinia Dragos, a Szatmárnémeti Német Demokrata Fórum részéről, illetve Marius Boros énektanár.

A szervezők két kategóriában díjazták a legjobbakat. A gimnáziumok kategóriájában a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kórusa lett az első, melynek vezetője Merk Annamária énektanárnő, a második helyen az erdődi és szatmárhegyi iskolák kórusa végezett Gál Annamária irányításával, míg a harmadik a kolozsvári iskola kórusa lett Vioara Tamian énektanár vezetésével.

Az énekkar kategória győztese a Canticum lett Kuki Zsolt karmester irányításával, a második a marosvásárhelyi líceum kórusa lett Enyedi Csaba Márton vezetésével, a harmadik pedig a Maroshévízról érkező kórus lett, melynek vezetője Ilie Craciun.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: