2016-04-06 14:30:11• hírek • Szatmár.ro

Korszerűsítenék a kapcsolatokat

Erdődhegyen találkoztak a romániai katolikus egyházmegyék ifjúsági lelkészei és referensei, hogy áttekintsék az előttük álló kihívásokat, ezekre megoldásokat keressenek.

Korábban az országos katolikus ifjúsági találkozók (OKIT, INTC) alkalmával egyeztettek Románia katolikus egyházmegyéinek ifjúsági lelkészei és referensei, az utóbbi években azonban már évente, a találkozótól függetlenül is keresik a lehetőséget a találkozásra. Így került sor a március 4. és 6-a közötti találkozójukra is, amelynek házigazdája a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye volt.

A Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája által megbízott országos ifjúsági lelkész, Felix Roca kezdeményezésére az ifjúságpasztoráció "mai hangját" keresték, azokat a módokat, ahogyan a fiatalokat meg lehet szólítani, Krisztus örömébe bevonni. Szombaton ezzel kapcsolatban tartott előadást Felix Roca, melyben Ferenc pápa gondolataitól kiindulva beszélt az egység építésének, a jelenkor megértésének fontosságáról. Don Bosco-tól vett gondolatot - "nem elég a fiatalokat szeretni, fontos, hogy érezzék is, hogy szeretik őket" - egészített ki, amikor azt mondta, nem elég, hogy az egyház foglalkozik a fiatalokkal, kell, hogy ők érezzék is, hogy így van.

Az előadás végén kérdéseket fogalmazott meg, melyek kapcsán a résztvevők csoportokban elbeszélgettek, majd gondolataikat plénumban tárták fel. Itt többen hangsúlyozták az online jelenlét megerősítésének, a fiatalok felé történő rendszeres impulzusoknak a fontosságát, valamint javasolták, hogy a római- és görög rítusú katolikus fiatalok gyakrabban találkozzanak, ez ugyanis segítheti egymás jobb megértését, a kapcsolatok megerősödését.

A találkozó egyik fontos pontja volt Dr. Tallian Cristian gyermekpszichiáter főorvos előadása a gyermek- és fiatalkor lehetséges kríziseiről, zavarairól, illetve ezek feloldásának módjairól. Az ifjúsági lelkészeket és referenseket házigazdaként köszöntötte Schönberger Jenő püspök és, hozzá hasonlóan, az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban rövid egyeztető-látogatást tett Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája ifjúságpasztorációval megbízott püspöke is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: