2009-03-02 15:19:45• hírek • Parajdi Andrea

Megegyezés születhet

Amennyiben tovább folytatódik a pereskedés, elveszítheti a Megyei Tanács azt az uniós finanszírozást, amelyet a megyei hulladékgazdálkodás korszerűsítésére szerzett meg. Ha mihamarabb nem születik megegyezés 20 millió eurótól eshet el Szatmár megye.

Olvasóinkat már többször is tájékoztattuk arról, hogy 2006 végén a szemétgazdálkodás megszervezésére Szatmár megye uniós támogatást nyert. A munkálatok kivitelezésére kiírt licitet végül érvénytelennek nyilvánították, ugyanis a négy ajánlatot tett konzorcium közül, egyetlen egy sem teljesítette a törvény által előírtakat.

A döntés ellen az egyik konzorcium fellebbezett, s 2008 végén első fokon meg is nyerte a Szatmár Megyei Tanács ellen indított pert. A bírósági végzés értelmében a konzorcium megépítheti a megyei szeméttelepet, az ajánlatában szereplő mintegy 80 millió lej értékben. Ezt a bírósági határozatot a Megyei Tanács sem hagyta szó nélkül, hiszen erre a célra kevesebb összeget tudnak biztosítani, amely szakértők szerint elegendő lehet.

Látván, hogy az uniós finanszírozás veszélybe kerülhet a fellebbezett konzorcium most egy újabb ajánlattal állt elő. Javaslatuk alapján a megye teljes hulladékgazdálkodását, a Megyei Tanács által előirányzott összegért oldanák meg. Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta jó megoldásnak tűnik a cég ajánlata, hiszen az uniós tagság kötelez arra, hogy 2009. július 16-ig számolják fel a vidéki, illetve a Nagykárolyi és az Avasfelsőfalui szeméttelepeket.

-A jövő év végéig pedig a Tasnádi és a Szatmárnémeti szeméttelepeket is meg kell szüntetni, ez azt jelenti tehát, hogy 2010 végétől a jelenleg működő szeméttelepek egyikét sem lehet majd használni. Abban az esetben, hogyha tovább folytatjuk a pereskedést kicsúszhatunk az időből, márpedig ha elveszítjük az uniós támogatást, milyen pénzből oldhatnánk meg a hulladékgazdálkodást? - teszi fel a kérdést Csehi Árpád, tanácselnök.

A Megyei Tanács március 2-i rendkívüli ülésén a szeméttelepek ügye egyedüli napirendi pontként szerepel. Mint megtudtuk ekkor dönt majd a tanács arról, hogy megszünteti-e a bírósági ítélet ellen indított fellebbezést, s aláírja-e a kivitelezési szerződést az említett konzorciummal?

Megyezés születhet a Szatmár megyei szeméttelepek ügyében.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: