2016-10-27 08:46:21• hírek • Szatmar.ro

Korszerű iskolákat vidéken is

A következő öt évben számos Szatmár megyei településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk!- állítja az RMDSZ. Arról, hogy megyénk mely településein vannak a legnagyobb gondok, illetve, hogy mi lehet ezekre a megoldás, Magyar Lóránddal, a Szatmár megyei RMDSZ képviselőjelöltjével beszélgettünk.

Szatmár megyében mely településen a legveszélyeztetettebb a magyar nyelvű oktatás?

Apa, Batiz, Amac, Tamásváralja - ezek azok a települések, ahol az elemi iskolában egyetlen egy magyar tannyelvű osztály működik. Csak egy kicsit jobb a helyzet Nagymajtényban, illetve Magyarcsaholyban, ahol két osztály működik, 20 alatti összlétszámmal. Ugyanakkor erősíteni kell a vámfalui és avasújvárosi iskoláinkat, mivel az utóbbi időben rohamosan csökkent az osztálylétszám.

Ön miben látja a megoldást?

Első lépésben az oktatási folyamatot befolyásoló külső tényezőkön kell javítani: gondolok itt az iskolaépületekre, illetve azok felszereltségére. Ugyanakkor legalább ilyen fontos tudatosítani a szülőkben, hogy az anyanyelvükön tanuló diákok megértik azt, amit tanulnak, tehát könnyebben elsajátítják az ismereteket.

Ön pár nappal ezelőtt arról beszélt, hogy folyamatosan fejlődik a megyében az oktatás infrastuktúrája, ilyen téren hol vannak a legnagyobb hiányosságok?

Évek óta járom Szatmár megyét és összességében elmondható, hogy folyamatosan korszerűsítik az iskolákat, a városokban és vidéken egyaránt. A tapasztalatokból azonban az is egyértelmű, hogy a magyar nyelvű oktatás az RMDSZ-es vezetők szívügye és ebben támogatni kell a polgármestereket, tanácsosokat. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy továbbra is vannak, főleg kisebb településeken, olyan iskolák, ahol nem megfelelőek a körülmények, ezen pedig változtatni kell.

Zászlójukra tűzték a pedagógusok fizetésemelését, ezt nagyon sokan megígérték már az elmúlt években, Önök hogyan gondolják ennek a megvalósítását?

Kezdeményezzük az oktatásban dolgozók 25 százalékos fizetésemelését. Ez egy nagyon fontos ügy számunkra, annál is inkább, mert ez jelenleg 12600 magyar nyelvű tanárt érint, ugyanakkor a teljes romániai pedagógus-társadalom hasznára válik. Az aktuális kormányok folyamatosan azt állítják, hogy nincs erre anyagi fedezet, erre azt tudom mondani, hogy ha ezt prioritásként kezeljük, akkor a megoldáshoz vezető utat is meg fogjuk találni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: