2012-08-21 12:34:23• hírek • Póti Orsolya

Korszakfelelevenítés tánccal, zenével és dalokkal

Határtalan Partium címmel került sor népzene- és néptáncelőadásra augusztus 20-án, a Tűzoltótorony mellett. A Nagyvárad Táncegyüttes műsorával kezdetét is vette a XI. Partiumi Magyar Napok szabadtéri koncertsorozata.

Hétfő este fél 10 körül a Tűzoltótoronynál felállított szabadtéri színpadon lépett fel a Nagyvárad Táncegyüttes a Partiumi Magyar Napok nevéhez illő „Határtalan Partium" című előadásával. Partium egyetlen hivatásos magyar néptáncegyüttese, a Nagyváradi Szigligeti Színházhoz tartozó együttes idén ünnepelte megalakulásának és fennállásának tíz éves évfordulóját.

A Kádár Elemér által rendezett táncműsort a közönség akár egy zenés-táncos történelem óraként is felfoghatta, ugyanis az előadók klasszikus eszközökkel, de nagy őszinteséggel tárták fel a partiumi magyarok és sorstársaik közös történelmi üzenetét, és mutatták be a különböző korok zenéit, táncait, dalait, viseleteit.

Az együttes az évek során kialakuló kulturális rétegek változatosságát a zenekar ruszin muzsikája jelenítette meg, ezután pedig a máramarosi románok különleges énekét és táncát élvezhette a közönség.

Az említetteken kívül a jelenlévők láthattak még hajdúsági férfitáncot, magyarbődi csárdást, hármas botolót, páros cigány táncot, szatmári magyar verbunkot, bihari román táncot és szilágysági táncot is, valamint az énekkarok előadásában felcsendült kuruc kori bujdosóének, magyarbődi ének és nagykárolyi sváb muzsika. A bemutatókat stílusos, szép táncolás jellemezte, így ezek végén fel is csattant a taps.

Augusztus 21-én, kedden este 21 óra 30 perctől szintén a Tűzoltótoronyhoz hívják a zene szerelmeseit a PMN szervezői. Ezúttal Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground  bűvöli majd el zenéjével a közönséget.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: