2013-02-12 11:11:09• hírek • MTI

Korrupciós vizsgálat a minisztériumi vezető ellen

Bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség a munkaügyi miniszter kabinetigazgatója ellen, aki pénzt kért azért, hogy könnyebb legyen az egyik jelentkező dolga egy minisztériumi versenyvizsgán.

A román vádhatóság hétfői közlése szerint a versenyvizsgát tanácsadói poszt elnyerésére írta ki az a minisztériumi hatóság, amely egy uniós ágazati program ellenőrzésére hivatott.

A funkció odaítélése érdekében Mariana Campeanu munkaügyi miniszter kabinetigazgatója, Iuliana Corut kenőpénzt kért és fogadott el az egyik résztvevőtől, aki ennek fejében megkapta a versenyvizsgán szereplő tételeket. A kabinetigazgató mellett a miniszter egy másik közeli munkatársa ellen is bűnvádi eljárás indult, mivel a vádhatóság szerint tavaly októberben ő járt közben azért, hogy a szóban forgó jelentkező megkapja a vizsgatételeket.

A vádhatóság korábban közölte, hogy Mariana Campeanu miniszter úgymond nincs az ügyészség látókörében, ellene nem folyik vizsgálat.

A humánerőforrás fejlesztését célzó ágazati operatív programot, valamint másik négy ágazati programot tavaly felfüggesztett az Európai Bizottság, mivel súlyos szabálytalanságokat fedezett fel az uniós beruházások lebonyolításában és elszámolásában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: