2013-03-05 16:18:10• hírek • Szatmár.ro

Környezetvédelmi előadás és jótékonysági koncert

Kedd délután a Kölcsey XI. B osztályának diákjai mutatták be vándorkiállításukat a Szatmár.ro-nál.

Környezetvédelmi vándorkiállításokkal járják különböző diákcsoportok keresztül-kasul Szatmárnémetit már egy ideje. Mindannyian a Székely kapuk - Zöld kapuk nevet viselő vetélkedőben vesznek részt, a kiállítás több helyszínen való bemutatásával pedig értékes pontokat gyűjtenek. A legjobb csapatok egy-egy adriai vakációt nyernek, így érthető a diákok lelkesedése.

Kedden a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. B osztályának csapata látogatott el a Szatmár.ro szerkesztőségébe és mutatta be a vándorkiállítást. Az Oroszlánkölykök nevet viselő csapatban kilenc diák szerepel.

A diákoknak egy remek ötletük is támadt. Mivel akciójuk során adományokat is is gyűjtenek, amelyet egy jótékonysági szervezetnek adományoznak majd, az Oroszlánkölykök egy jótékonysági koncertet szerveztek csütörtök estére a Downtown Pubban. A kedvelt szórakozóhelyen a már visszatérő vendégnek számító Straight Up zenekar fog zenélni.

A március 7-én 21 órakor kezdődő koncert előtt a diákok bemutatják környezetvédelmi vándorkiállításukat, majd a reggae zenéé lesz a főszerep. A belépő a bulira 5 lejbe kerül, a jegyekből származó összeget pedig jótékony célra adományozzák az Oroszlánkölykök.

szekely kapuk from Szatmar.ro on Vimeo.

A jótékonysági koncert plakátja

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: