2008-08-11 14:59:17• hírek • Szatmar.ro

A régi kórházba költöztetik

 A Pszichiátria átkerülhet a régi kórházba, amennyiben átszervezik annak néhány osztályát.

Ismét fő témaként szerepeltek az egészségügyi problémák a Megyei Tanács, a Prefektúra, és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal hétfő délelőtti egyeztető ülésén. A Pszichiátria kérdése megoldódni látszik.

Amint arról már irtunk a Szatmár Megyei Pszichiátria épületét jövő év április elsejéig vissza kell adni tulajdonosának, a Római Katolikus Egyháznak. A Pszichiátria új székhelyét illetően a megye vezetői egy héttel korábban konkrét javaslatokat kértek a Szatmár Megyei Kórház szakembereitől. Aurelia Vulciu, korházigazgató hétfőn ismertette a legjobbnak vélt megoldást. Mint mondta közös megegyezés révén úgy határoztak, hogy a régi kórház néhány osztályának átszervezésével kitűnően lehetne orvosolni a Pszichiátria problémáját.

A régi kórház egyes osztályainak átszervezése felszabaduló helyeket eredményezne. Az üres részlegeket átalakítanák a Pszichiátria működéséhez szükséges feltételeknek megfelelően.

-Mihamarabb lépni foguk, hogy az átszervezés megvalósuljon, elsőként elkészítjük ennek a költségvetését majd kilicitáljuk a munkálatokat. Hogy pontosan mikor költözhet a Pszichiátria még kérdéses, ám az teljesen biztos, hogy a kiszabott határidőre megtörténik az épületcsere – magyarázta Csehi Árpád megyei tanácselnök. 

P.A.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: