2015-09-16 02:22:43• hírek • Blikk.hu

Kórházban fekszik Törőcsik Mari

Néhány napos kivizsgálásra kórházba került Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze - közölte a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatósága.

A közlés szerint a kétszeres Kossuth-díjas művész a szokásos kivizsgáláson vesz részt, utána pedig folytatja a felkészülést 80. születésnapi estjére.

November 23-án mutatják be a Nemzeti Színházban a színésznő előadásában a Hemingway-klasszikusból készülő, Az öreg és a tenger című produkciót.

Törőcsik Marit mobilján értük el, természetesen nem akartuk zavarni, így csak nagyon röviden érdeklődtünk állapotáról. A színész meglepően energikusan szólt a telefonba, amelyet második csörgés után már fel is vett.

-Köszönöm az érdeklődést, nincs különösebb bajom; csak a szokásos, néhány napos kivizsgálásra feküdtem be a kórházba - Rendben vagyok, jól vagyok, és bevallom, tényleg kezdem unni, hogy évek óta mindenki csak a betegségemmel van elfoglalva. És mivel hangsúlyozom: semmi különös nem történt velem, nincs is mit fejtegetni ezen, kivéve persze, hogy nagyon  jól bánnak velem a kórházban. A Kútvölgyiben vagyok, itt mindenki nagyon kedves, és nagyon jók a körülmények - mondta röviden, de kedvesen a Nemzet Színésze.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: