2018-11-09 12:16:19• hírek • Bede Emőke

Kórházba kellett szállítani az elgázolt gyalogost

Közlekedési balesethez riasztották csütörtökön az avasfelsőfalusi rendőrséget: a bejelentés szerint Avasújfaluban gyalogost gázoltak.

A helyszíni nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy egy máramarosi 35 éves férfi elgázolt egy 34 éves helybelit, aki szabálytalanul szeretett volna átkelni az úton. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, így a kiérkező mentővel rövid időn belül kórházba szállították. A sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ennek eredménye negatív lett, viszont a biztonság kedvéért őt is kórházba kísérték, hogy egy vérvizsgálatnak is alávessék.
 

Ez volt a csütörtöki nap legkomolyabb esete, azonban ezen felül is történtek apróbb szabálysértések. A közlekedésrendészeti osztály munkatársai kb. 150 pénzbírságot osztottak ki, melyeknek összértéke eléri a 42 ezer lejt. Ugyanakkor 8 sofőrt nem csak egy komoly összegtől, de a jogosítványától is megfosztották ideiglenesen. Hármat azért függesztettek fel, mert az autósok a megengedett 50 km/h helyett 102-105km/h-val hajtottak. A többiek pedig azzal szolgáltak rá erre a kiegészítő intézkedésre, mert vagy ittasan vezettek, vagy nem adták meg az elsőbbséget a forgalom többi résztvevőjének.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: