2013-11-23 11:09:54• hírek • Szatmár.ro

2014-et köszöntöttük a Muzsika TV Dallamokon át című újévköszöntő műsorának felvételén

Közel hatszázan buliztak péntek este a Károlyi úti Dana hotel rendezvénysátrában. A legnagyobb mulatós sztárok fellépésével, a szatmári közönség részvételével rögzítették a Muzsika TV Dallamokon át című műsorának szilveszteri adását.

Miután híre ment annak, hogy a magyarországi Muzsika TV-n futó Dallamokon át produkció Szatmárnémetiben veszi fel szilveszteri adását, egy szempillantás alatt elfogytak a jegyek - ennek köszönhetően pedig közel hatszázan buliztak péntek este a rendezvénysátorban, ahol mulatós sztárok biztosították a talpalávalót. A hangulat fergeteges volt, a szatmári közönség pedig bebizonyította: jó választás volt a város a szilveszteri, maratoni hosszúságú adás rögzítésére.

A résztvevőknek a szórakozás mellett sikerült belekóstolniuk abba, hogy hogyan zajlik egy profi tévéfelvétel: több kamerával, több szögből vették az eseményeket, filmezték a közönséget, a fellépőket és természetesen egy-két baki is volt, amelyeken mindenki jót derült.

Az énekes, zeneszerző és egyben a program házigazdája, Sihell Ferry vezette a műsort, meg persze adott elő néhány dalt. Őt a Desperado zenekar követte, fellépett a Royal Team, Radics Márk, Ács Bálint, Rácz Olivér, Brunner Márta... És természetesen a nagyágyúk: a csinos Henna, a szatmári Bertici Fivérek, az örökifjú és energiával teli Koós János, Zalatnay Cini, aki még mindig nem apáca és Gáspár Győző, akivel a legtöbben fotózkodtak.

A fellépők együtt köszöntötték az új évet, ekkor lufi és konfetti-eső zúdult a közönségre, majd hajnalig tartott a buli. A műsorvezető által elmondott jókívánságok mellett már csak annyit kívánhatunk, hogy az igazi szilveszter is olyan jó hangulatban teljen, mint ahogy ez a novemberi, különös szilveszter telt.

A Dallamokon át producerei és tulajdonosai egyébként annyira el voltak ragadtatva a közönségtől és a helyszíntől, hogy már az este folyamán bejelentették: újabb tévéfelvételt tartanak Szatmárnémetiben! A pontos dátum is megvan: március 7-én, Nőnap előestéjén újra fergeteges buli lesz a rendezvénysátorban. A jegyek árusítását január elején kezdik, erről természetesen hírt fog adni a Szatmár.ro is.

Konfettieső esett a műsor szerint éjfélkor a közönségre

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: