2005-12-27 23:31:28• hírek • Szatmar.ro

Kőolajvezeték Románia és Olaszország között

Végre megszülethet a Konstancát az olaszországi Trieszttel összekötő kőolajvezeték.

Bukaresti gazdasági szakemberek úgy tudják, végre megszülethet a legnagyobb romániai kikötőt, a Fekete-tenger partján lévő Konstancát az olaszországi Trieszttel összekötő kőolajvezeték.

Az érdekelt felek erről januárban írják alá a megállapodást, amihez még szükséges az is, hogy a szlovén illetékesek is rábólintsanak a tervre.
Az 1360 kilométer hosszú vezeték megépítésének költségeit 2,2-4,6 milliárd dollárra teszik és mintegy 630 kilométeres szakasza húzódna végig román területen. A kőolaj Konstancából Szerbián és Montenegrón áthaladva, Horvátországon keresztül jutna el az olasz célállomásig. A vezeték a Konstanca-Pancevo-Omisalj-Trieszt útvonalat követné, összekötné a Fekete-tengert és az Adriai tengert, Romániában Konstanca, Pitesti, Craiova és Temesvár térségében húzódna végig. Megépítésével jelentős mértékben megkönnyebbül a Fekete-tenger partvidékéről származó kőolaj Európába történő szállítása.

A vezeték kapacitása az első szakaszban évi 5-10 millió tonna lenne, amit 40-90 millió tonnára emelnének, ez 60 millió tonnás átlagkapacitásnak felelne meg. Románia mindebből jelentős haszonra számít, hiszen a szállítás díjszabásából barillonként 2,2 dollár körüli összeghez jutna.
Ezzel egyben jelentősen megnő a konstancai kikötő jelentősége is, hiszen azt jelentősen kibővítik, így az Európába érkező kőolaj fő kapujává válik. A kőolajvezeték mentén nagyarányú infrastrukturális fejlesztésre kerülne sor, teljes hosszában újraszivattyúzó állomások épülnének, növelnék a kikötő kőolajtároló kapacitását is. Külön előny lenne a román fél számára az is, hogy az országon áthúzódó vezeték biztosítaná a hazai finomítók folyamatos nyersanyag-ellátását.
Konstanca jelenleg 200 ezer tonnás hajók fogadására alkalmas, kőolaj-terminálja pedig 24 millió tonna nyerskőolaj illetve 10 millió tonna késztermék tárolását teszi lehetővé.

Románia azt szeretné, ha a megépítendő kőolajvezeték a romániaiak mellett magyarországi, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, olaszországi, dél-németországi és ausztriai finomítókat is ellátna. Ez annál is inkább lehetséges, mert az elképzeléseknek megfelelően a vezeték Triesztnél kapcsolódna az Ausztriát és Németországot ellátó Trans Alpine Pipeline vezetékrendszerhez. A két országban négy finomítót is érdekelne a vezetékben szállított olaj, közülük három a román Petrom Országos Kőolajtársaságot megvásárló osztrák OMV tulajdonában van. Egy másik elágazása Velence felé haladna, szavatolva Észak-Olaszország kőolajellátását.

Ha januárban megszületik a megállapodás, akkor, a román fél reményei szerint, a szállítás 2012-2014 körül indulna be.
A vezeték megépítésére államközi bizottságot hoztak létre, Olaszország, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Szlovénia és Románia képviselőinek részvételével. Az építésnél igyekeznek majd felhasználni a meglévő struktúrákat, azok egy részét egyben korszerűsítenék is. Így Románia területén mintegy 400 kilométeres szakaszon kellene megépíteni a vezetéket.

(CENA)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: