2008-02-04 20:04:53• hírek • István Löchli

Extra támogatás a munkálatok befejezésére

 Több millió külön támogatásban részesülnek a Szatmár megyei tanintézetek.

Extra támogatásban részesülnek a Tanügyminisztériumtól azok a szatmári tanintézetek, melyek a tavalyi évben a modernizálások alkalmával túllépték a keretüket, ugyanis jóval több modernizációt hajtottak végre, melyet végül önerőből kellett finanszírozzanak, vagy még ki sem tudtak fizetni.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint, megyénkben inkább a vidéki tanintézeteket érinti a többlettámogatás, ugyanis ezekben az iskolákban kellett nagyobb beruházásokat elvégezni. Több esetben még megfelelő illemhelyiségek sem voltak, ezért érthető, hogy az összmunkalatok jóval többe kerültek a tervezettnél. A tanintézetek összesen 5 millió lej támogatásban fognak részesülni, de remélhetőleg az idei évben újabb pénzösszegeket fognak kapni, hogy a további modernizálásokat is el tudják végezni.
 
Egyébként megyénk a támogatások felhasználása terén igen jól áll, a tavalyi évben kapott pénzösszegek nagy részét sikerült időben felhasználni, sőt, habár igen kevés idő állt a tanintézetek rendelkezésére, több sikertelen projekt után még az iskolabuszokat is sikerült beszerezni az év végére, így nem kellett visszaadni a nehezen megnyert támogatást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: