2009-12-22 13:56:41• hírek • Szatmár.ro

Könyvtámogatás tanároknak

A pedagógusok immár negyedik éve kérhetnek könyvtámogatást, azonban a tavalyi 100 euró helyett idén 130 lejt utal ki könyvekre és tanszerekre.

A kormány az elmúlt hét során úgy döntött, mégis kapnak könyv- és tanszervásárlási támogatást a pedagógusok. A költségvetés szűkössége miatt azonban a tavalyi összegnél jóval kevesebbet, vagyis annak csupán a 33 százalékát, vagyis 130 lejt utalnak ki erre a célra a tanároknak. Mostanra a Szatmár megyei tanfelügyelőségnek is átutalták az erre szánt összeget, így a pedagógusok hamarosan hozzájuthatnak a támogatáshoz.

Az elmúlt évben a megyében dolgozó körülbelül 5100 pedagógus 60-65%-a használta ki a könyvtámogatás lehetőségét. A program lényege, hogy az oktatók először saját pénzből kell megvásárolják a munkájukat segítő köteteket, majd a nyugtát le kell adniuk az iskola igazgatóságán. Az egyes tanintézmények maguk döntik el, hogy az összegyűlt számlákat mikor küldik el a tanfelügyelőségre, ahonnan majd továbbítják a tanügyminisztérium felé.

Sok pedagógus felháborodott az eset miatt, ugyanis szerintük amellett hogy fizetetlen szabadságra kényszerítik őket, még a tanszerekre szánt összeget is jelentősen csökkentették. Egy másik kérdés, hogy 130 lejből milyen tanszerre illetve könyvre futja...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: