2014-02-06 12:06:42• hírek • Szatmár.ro

Könyvbemutató a Svábházban

Vasárnap, február 9-én 16 órakor kettős könyvbemutatót tartanak az Árpád utcai (Vasile Lucaciu utca) Svábházban.

Bemutatásra kerülnek a „Scrima Satmareana. Miracol al sportului romanesc" és a „Szatmári Pengék. Fejezetek a szatmári vívás történetéből" kötetek. Mindkettő a szatmári vívósport világbajnokainak és olimpiai érmeseinek állít emléket. A könyvek szerzője, Stahl István nyugalmazott újságíró elmondta, hogy a mostani kiadást a Szatmár Megyei Tanács támogatta, a bemutató időzítését pedig a szatmári nemzetközi vívóverseny kezdetére tervezték.

A román és nemzetközi vívósportban a szatmári vívást amolyan minőségi védjegyként tartják számon. És a szatmári vívóknak köszönhetően beszélhetünk a sportág hazai fellendüléséről is. Hiszen olyan szakemberek irányították a Szamos-parti városból származó pengeforgatók munkáját, sőt a román válogatottak felkészítését is, mint Csipler Sándor vagy Haukler István, akik sorozatban nevelték a világ-, olimpiai- és Európa-bajnokokat, és akiknek köszönhetően lehet „szatmári csodáról" beszélni. Az első fejezetek a szatmári vívás történelmi vonatkozásaival foglalkozik, bemutatásra kerülnek a XIX. századi mesterek (Erdős Vilmos, Payka Vilmos, Virgilio Pellegrini) majd a XX. század sporteseményei és főszereplői (Tereh Géza, Bay Béla, Csipler Sándor).

A korszerű vívósport a második világháború után indul be (Elena Samsudeanu, Haukler István, Mezei Béla és társai), ekkor nyerik sorozatban a szatmáriak a világbajnoki címeket és érmeket (Stahl-Jencsik Katalin, Gyulai-Jenei Ilona, Ardeleanu István és Zsuzsanna, Kuki Péter, Bodóczi Miklós, Orosz Rozália, Marcela Moldovan).

Bemutatásra kerülnek azok is akik „új hazájuknak" nyertek világbajnokságokat (Szepessy József, Zita Funkenhauser, König Rita, Wéber Mónika, Fekete Attila). A könyvben az új generáció is jelen van: Stahl Krisztina, Osváth Richárd, Simona Deac-Pop, Amalia Tataran karrierjén keresztül, de a kiadványok részletesen ismertetik napjaink edzőgárdájának az eredményeit is (Csiszár Ferenc, Lengyel Éva, File Attila, Suta Dan, Surducan Simona, Nagy Lehel, Izsáki Arnold, Porcza Attila).

Világviszonylatban is egyedüli a szatmári vívóiskola és a vívók teljesítménye. Történetük során a szatmári és az innen elszármazott vívók 16 világbajnokkal, 40 országos bajnokkal, 31 világbajnoksági résztvevővel, 26  világbajnoksági éremmel, 24 olimpiai résztvevővel, valamint megközelítőleg 20 csapatbajnoki címmel büszkélkednek. Mindezekhez kellene számolni a több száz korosztályos bajnoki titulust, hogy a kép teljes legyen. A vívás népszerűsítése mellett a kötet versenyzőkre lebontva számba veszi a hazai és nemzetközi versenyeken, a világbajnokságokon és az olimpiai bajnokságokon jelen volt, bajnoki címeket vagy helyezéseket elért valamennyi (Románia, Németország és Magyarország színeiben) szatmári tőr-, párbajtőr és kardvívót. Bemutatásra kerülnek a román vívósport jeles személyiségei is (Olga Szabó, Guráth Béla, Pongrácz Antal, Laura Badea, Szabó Réka, Ionel Drâmbă, Mihai Covaliu, Pap János).

A könyvben megjelenő több mint 50 sportoló és edző „portréját", valamint a szatmári vívás fontosabb mérföldköveit 150 fotó illusztrálja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: