2009-09-13 18:40:49• hírek • Szatmár.ro

Könyvbemutató Túrterebesen

A helyi iskola igazgatója 15 éve g yűjti a település történetével kapcsolatos anyagokat: a 450 oldalas, Túrterebes iskola- és egyháztörténete című kiadvány a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Társaság gondozásában látott napvilágot, a Partiumi Füzetek sorozat 59. kötete.

A községi oktatás történetének felvázolása mellett külön érdekesség az az adattár, amely 60 év túrterebesi végzőseinek, illetve tanáraik nevét tartalmazza. Az egyházak történetét a három, nagynevű lelkész, Bagosi Béla, Ditz Tibor és Szép Kálmán feljegyzése alapján állította össze a szerző, aki külön fejezetben a Perényi-családdal is foglalkozik. A famíliával kapcsolatos kutatás nem volt zökkenőmentes, ugyanis a család levéltárát  az államosításkor Nagyszőlősre szállították, ahol igen hosszas procedúra lenne a kutatás.

A vasárnapi könyvebmutatót a római-katolikus egyházközség ifjúsági termében tartották, népes közönség előtt. A kiadványt Kereskényi Sándor művészettörténész méltatta, aki kiemelte: Kiss Kálmán könyve példaértékű a monográfiák sorában, és nagy hiányt pótol. A szerző szerint könyve egy olyan „regény", amelynek többezer szereplője van: régvolt és mostani túrterebesiek.


Kiss Kálmán 15 éven keresztül gyűjtötte a településsek kapcsolatos anyagokat
Kiss Kálmán 15 éven keresztül gyűjtötte a településsek kapcsolatos anyagokat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: