2017-10-19 22:03:28• hírek • Blikk.hu

Könnyű testi sértés a vád: bíróságon békítik Hujbert és feleségét

Bíróság elé citálná férjét Hujber Ferenc felesége, Cynthia! A Blikk információi szerint ma egy bíróságon békéltető tárgyalást tartanak, amelynek célja, hogy egymás szemébe nézzen a színész és felesége, és – ha van még erre esély – rendezzék viszonyukat.

A hölgy magánvádas eljárás keretében könnyű testi sértéssel vádolja gyermekei édesapját.

Mint azt a Blikk elsőként megírta, Hujber hetekkel ezelőtt a kanadai Vancouverbe költözött, így nagyon kevés az esély arra, hogy személyesen is megjelenjen a tárgyaláson. Igaz, erre nem is kötelezi jogszabály, mivel még nincs bírósági szakaszban az ügy, így a feljelentett nyugodtan távol maradhat.

Ha azonban Cynthia nem jelenik meg a bíróságon a kitűzött időpontban, akkor ejtik az ügyet. A feljelentőnek természetesen arra is lehetősége van, hogy bármikor visszavonja vádjait, és akkor ezzel is véget ér az eljárás.

A Story magazin csütörtöki számában hatósági információkra hivatkozva azt írta, hogy a rendőrök gyakori „vendégek” voltak a család házában. Az idézett vallomások szerint a nő nem­egyszer hívta a rendőrséget, amikor egy-egy vita elfajult.

A cikk folytatása a Blikk.hu oldalán olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: