2018-08-11 07:30:29• hírek • Bede Emőke

Könnyen tragédiába fordulhat a hétvégi kikapcsolódás

Nyári hétvégéken sok család kerekedik fel abból a célból, hogy egy kicsit kikapcsolódjon akár egy közeli erdőszélen sütögetve vagy egy hűs vizű tó partján napozva. Hogy az együtt töltött idő ne váljon rémálommá, a tűzoltóság néhány jótanáccsal készült a kirándulóknak.

Legyen szó egy ízletes bográcsosról vagy egy fűszeres karajról, mindkettő elkészítéséhez szükség van a tűzrakásra. A tűzoltóság javaslata szerint azonban fontos odafigyelni, hogy a tüzet csak olyan helyen gyújtsunk, ahol nem vesznek körbe minket könnyen éghető száraz növények vagy fák. Lehetőleg ne az erdőben, a fák alatt, és ne is erős szélfúvásban kezdjünk neki a sütögetésnek, ugyanis ilyen helyzetekben egy apró szikra is elég ahhoz, hogy hatalmas lángok csapjanak fel. A már égő tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül. Ugyanígy érdemes odafigyelni arra is, hogy a gyerekek ne játszanak a tűzzel, se a gyufával vagy az öngyújtóval, a felnőttek pedig ne pöccintsék el felelőtlenül a még parázsló cigarettacsikkeket. Végezetül, mielőtt távoznánk, mindenképp oltsuk el az általunk rakott tűzcsomót, de ha esetleg mások által hátrahagyott, viszont még izzó parazsat találunk, azt se hagyjuk tovább égni.

 

Hasonló odafigyelést igényel az is, ha valaki inkább a tópartot választja kikapcsolódása helyszíneként. Mint arra a tűzoltóság határozottan figyelmeztet, csak olyan helyeken merészkedjünk a vízbe, melyet már ismerünk, s tudjuk róla, hogy biztonságos. Ha nem tudunk úszni, inkább mondjunk le a látványos csobbanásokról és egyéb mutatványokról. Ne távolodjunk el túlságosan a parttól, se úszva, se a matracon fekve, hiszen a kijutás hatalmas energiákat emészthet fel, s nem biztos, hogy mindenki rendelkezik ekkora erőnléttel. Se ittasan, se éjszaka ne menjünk bele a vízbe, de túlságosan felhevült testtel se merüljünk el a jéghideg víz ölelésében. Igaz ez főleg azokra, akik szívproblémákkal küzdenek.

 

Bár ezek a tanácsok sokak számára feleslegesnek tűnhetnek, mégis minden szezonban történik több olyan incidens is, mely bebizonyítja, nem mindenki van tisztában ezekkel, vagy legalábbis fittyet hány rájuk. Egy látványos csobbanás vagy egy eldobott cigaretta is okozott már tragédiát, így a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége mindenkinek azt javasolja, felelősségteljesen és egymásra odafigyelve töltse szabadidejét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: