2019-10-09 08:47:27• hírek • Bede Emőke

Könnyen komolyabb következményei is lehettek volna a szerda reggeli balesetnek

Közlekedési baleset történt szerda reggel, nyolc óra környékén a 19-es jelzésű országúton – tájékoztatta híroldalunkat a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője.

„Szerda reggel, nyolc óra körül arról értesítettek minket, hogy közúti baleset történt Piskolt település közelében, a Nagyvárad felé vezető útszakaszon. A helyszíni vizsgálat elsődleges eredményei szerint egy 54 éves, tasnádi nő nem biztosította be magát kellőképp egy balra történő kanyarodás előtt, melynek okán összeütközött egy másik, már épp előzésben levő személyautóval. Utóbbi járművet egy 26 éves, piskolti fiatalember vezette” – adta hírül a rendőrség.


A baleset következtében kórházba kellett szállítani a két autóvezetőt, illetve egy nőt, aki a második kocsiban utazott. A rendőrség által közölt információk szerint mindannyian megúszták könnyebb sérülésekkel az esetet. Az alkoholszondás vizsgálat szerint italt egyik sofőr sem fogyasztott, így az ügyben vélhetően csak gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak majd bűnügyi eljárást.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: