2013-02-17 17:03:06• hírek • MTI

Megújulást vár XVI. Benedek

A vasárnap kezdődött és február 23-ig tartó nagyböjti lelkigyakorlat időszakában XVI. Benedek nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Legközelebb a hívők február 24-én búcsúzhatnak el tőle, szintén az úrangyala imádságon.

Az egyház megújhodásáért és a hívek szeretetben éléséért emelt szót XVI. Benedek pápa vasárnap délben elmondott utolsó előtti úrangyala imádságában.

A vatikáni Szent Péter téren több tízezren gyűltek össze az eseményre. XVI. Benedek most először jelent meg a hívek tömege előtt, mióta bejelentette lemondását,
A római katolikus egyház éléről a hónap végén távozó pápa egyúttal köszönetet mondott híveinek - s külön Róma városának - a neki nyújtott támogatásért és az érte mondott imákért, és a hagyományoknak megfelelően megáldotta a jelenlévőket.

A napsütötte Szent Péter teret már az angelus kezdetére tömeg árasztotta el. Sokan be sem fértek a térre: a pápa szavait hallgatók a tér körül is tömött sorokban álltak. Federico Lombardi szentszéki szóvivő több mint 50 ezresre becsülte a tömeget. A római rendőrség 100 ezresnél nagyobbra.
A tömeg tapssal köszöntötte a pápát. A többség XVI. Benedek beszéde után is a téren maradt imádkozni és énekelni.
Köszönöm! - mondta nekik többször is az egyházfő.
Nagyböjt első vasárnapján a pápa arról beszélt, hogy "újra fel kell fedezni Istent, mint életünk és az egyház életének alapját".

Hozzátette: a rossz kísértésének számít, ha valaki Istent saját céljaira használja fel, a sikert vagy a vagyoni javakat részesítve előnyben.
"Életünk döntő pillanataiban sőt ha jobban megnézzük, életünk minden percében válaszút előtt állunk: kit akarunk követni, magunkat vagy Istent? Az egyéni érdeket, vagy azt, ami igazán jó?" - kérdezte a pápa, lakosztályának a Szent Péter térre néző ablakából.

"Imádkozzatok értek és utódomért!" - kérte a hívőket.
Apácák, papok, hívők és turisták is részt vettek XVI. Benedek utolsó előtti úrangyala imádságán. A tömeget többségében Róma lakosai alkották: a plébániák közösségei, idősek és családok, akik gyerekeikkel jöttek búcsúzni a pápától. Fiatalok csoportja gitározva vonult be a Szent Péter térre. Az esemény miatt a Vatikán körüli tömegközlekedés akadozott, ezért többen kerékpárral érkeztek.

"Azért jöttem, hogy elbúcsúzzam, ilyen egyszerű"- mondta az MTI-nek egy középkorú római asszony, aki kutyájával érkezett a térre. "Történelmi pillanat, nem hiányozhattam"- nyilatkozott egy firenzei fiatalember, aki a reggeli vonattal utazott Rómába. "Remélem, XVI. Benedek után fordulat történik az egyház életében is" - hangoztatta egy Rómában élő amerikai nő.

Magyar turisták XVI. Benedeket ábrázoló képeslapot vásároltak. "Ez most már ritkaságnak számít" - mondták.
A Vatikán körüli kereskedők elégedetten nyilatkoztak a forgalomról. "A gazdasági válságban a pápaválasztás segíthet!" - mondta egy presszótulajdonos a Vatikán és a Szent Péter tér közötti sugárúton. A szuvenírárusok 3 euróért árulták a XVI. Benedek arcképével díszített, Viva il Papa! (Éljen a pápa !) feliratú zászlót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: