2014-03-05 13:47:27• hírek • Szatmár.ro

Könnyed vízkúra

Amint az tudjuk, testünk több mint 70 százalékát víz alkotja. Ennek értelmében magától értetődő, hogy életet és egészséget adó létszükségletről van szó. Kevesen tudják, hogy az emberek jelentős hányada alig, vagy csak nagyon ritkán iszik vizet, pedig a megfelelő mennyiségű vízfogyasztással számos betegség megelőzhető.

A víznek egészségünk és szépségünk megőrzésében is jelentős szerepe van. A narancsbőrrel küszködők ezt különösen jól tudják. De honnan tudnánk megállapítani, hogy egyénileg, az egészségi állapotunknak megfelelően mennyi vízre van szükségünk? Ennek érdekében vegyük figyelembe a táplálékokkal felvett vizet, valamint a megivott víz mennyiségét is. Általánosságban elmondható, hogy célszerű mindig az étkezés előtt 30 perccel és az étkezést követő félórában vizet inni, valamint napközben bármikor. A vízkúrának több változata ismert, de alapjában véve a hatás ugyanaz.

Első változat. Ez a kúra 3 és 12 hét között tart, és az alábbiaknak megfelelően felforralt, majd lehűtött vizet kell inni. A kúra első hetében 0,5 l vizet, a második héten 1 l vizet, majd a harmadik héten 1,5 l vizet ajánlott meginni. Ezt a mennyiséget reggel, éhgyomorra, lehetőleg 30 perccel az étkezés előtt kell meginni.

Második változat. A kúra első napján éhgyomorra egy pohár felforralt és lehűtött vizet kell meginni. A következő hét napban fokozatosan adagolunk még egy-egy pohár vizet addig, amíg elérjük a napi nyolc pohárnyi mennyiséget. Ezt követően, a kúra kilencedik napján fordított módon, csökkenteni kell a vízmennyiséget egy-egy pohárral addig, amíg elérjük a napi egy pohár vízfogyasztást.

A vízfogyasztást se vigyük túlzásba. A mértéktelen vízfogyasztás csökkenti a vér sótartalmát, ami gátolhatja a szív, az agy és az izmok működését. Sőt mi több, meglehet hogy éppen ellenkező hatást érünk el vele: visszatartjuk a szervezetben a vizet. Lényeges, hogy a kúra végeztével, egy optimális vízfogyasztást továbbra is fenntartsuk. Ellenkező esetben, az elért eredmény nem lesz maradandó.

Kiegészítő tanácsok a diéta időszakára. A vízbe egy fél citromot is kifacsarhatunk, ez serkenti az emésztést, elveszi az étvágyat, és könnyűszerrel megszabadulhatunk néhány kiló fölöslegtől anélkül, hogy kínszenvedéseket élnénk át. Jó, ha hideg, de nem jéghideg vizet iszunk, mert ez a szervezetet lehűti és arra készteti, hogy a test hőmérsékletét normális szintre hozza, ami újabb kalóriát éget. Ne igyunk az étkezés ideje alatt. Fogyasszunk minél kevesebb sót, mert a túlzásba vitt sófogyasztás visszatartja a szervezetben a vizet. Ehelyett igyunk cseresznyeszár teát, zöld teát, kukoricahaj-teát melyek segítenek abban, hogy a felgyülemlett vízfeleslegtől könnyebben megszabaduljunk.

A vízkúrának hosszan tartó hatásai vannak abban az esetben, ha ezt egy bizonyos fokú életmódváltás is követi. Narancsbőr elleni kezelés esetében a kúrát más kezelési praktikákkal együttesen alkalmazzuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: