2009-07-20 15:02:42• hírek • Parajdi Andrea

Megjött az első kirándulócsoport

Megérkezett az első kiránduló csoport a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság táborába. Idén hét fázisban fogadják a diákokat, akik legtöbben Hargita, Prahova és Hunyad megyéből érkeznek városunkban.

Július 19 és július 25 között tartózkodik a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság táborában az első, 71 főből álló kiránduló csoport, akik Botosan, Brassó és Hunyad megyéből érkeztek. A gyerekek állandó jelleggel igénybe vehetik a tábor sportpályáit, a közkedvelt termálvizes medencét, és igény szerint a környék látványosságait is megtekinthetik - tájékoztatott Kovács Máté, a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság aligazgatója.

A Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság táborába az idei szezonra ezidáig 312-en foglaltak helyet, az augusztus 20 és augusztus 26 közötti táborozási időszak még teljesen szabad.

„Hunyad, Prahova és Hargita megyéből vannak ugyanazon tanári kísérettel, rendszeresen visszatérő kirándulóink. A Szatmár Megyei Ifjúsági Tábornak minden bizonnyal legnagyobb vonzereje a termálvizes medence, amely folyamatosan a kirándulók rendelkezésére áll" - magyarázza Kovács Máté, aligazgató, aki arról is beszámolt, hogy a helyiek is szép számmal foglaltak már helyet valamelyik megye Ifjúsági Igazgatóságának táborában.

Mint megtudtuk eddig 374 Szatmár megyei tanár és diák készül táborozni: legkedveltebb úticél ezúttal is a román tengerpart (Eforie Sud, Costinesti, Neptun, Venus). Emellett népszerűek a következő üdülőhelyek is: 2 Mai, Moneasa, Caciulata és Caprioara. A tavalyi évben több mint 500 szatmári diák használta ki az előnyös táborozási lehetőséget (50-57 lej/fő, teljes ellátással), az idei szezonra még fogadják a jelentkezéseket. Érdeklődni a 0261 768 305-ös, vagy a 0261 750 472-es telefonszámokon lehet.


Megérkezett az első kiránduló csoport a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság táborába.
Megérkezett az első kiránduló csoport a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság táborába


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: