2018-09-28 09:02:55• hírek • Bede Emőke

Könnyebben találnak állást, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek

Összesítette az augusztusi adatokat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség: kiderült, július óta stagnál a munkanélküliségi ráta, azaz továbbra is 2,66 százalékon áll.

Augusztus 31-én 3913 személy volt bejegyezve a AJOFM adatbázisába, melyből 1692-en voltak nők. Közülük azonban nem kap mindenki munkanélküli támogatást, a segélyben részesültek száma csak 439. Természetesen a valóban munkaképes, de állás nélküli személyek száma ettől jóval több a megyében, viszont az ügynökséghez csak ennyien jelentkeztek be.
 

Ami az iskolai képzettséget illeti, továbbra is azok vannak a legtöbben, akik nem jártak egyáltalán iskolába, vagy kizárólag az elemei oktatásban vettek részt, magyarán szólva csak négy osztályt végeztek el. A közel négyezer munkanélküliből 2288-an ebbe a csoportba tartoznak, de 1105-en vannak azok is, akiknek csak az általános iskolát sikerült befejezni. Szakiskolába 217-en jártak, líceumba pedig 295-en. 10-en posztliceális képzésben vettek részt, 98-an pedig az egyetemi padokat is koptatták.
 

Az oktatási rendszerből teljesen kiesőkre nézve sajnálatos tény, hogy az ügynökség által indított tanfolyamokon sem tudnak részt venni alacsony iskolázottságuk miatt. Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy sokan a román nyelv ismeretének hiánya miatt nem tudnak álláshoz jutni, ugyanis már az interjún kiesnek a lehetséges jelöltek közül -mondta el az ügynökség vezetője, Simona Dersidan egy korábbi beszámolójában.
 

Annak függvényében, hogy milyen könnyen vagy éppenséggel nehezen lehet ezeket az álláskeresőket munkához juttatni, az ügynökség több alcsoportba sorolta be az általa nyilvántartott munkakeresőket. 2017-ben 4846-nak csak nagyon nehezen lehet munkahelyet találni, 141-nek nehezen, közepes nehézségű erőfeszítéssel 69 személynek sikerült állást találni, 10-nek pedig könnyű volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: