2018-01-20 07:45:27• hírek • Bede Emőke

Koncerttel indítja 2018-at a Joyful kórus

Január 21-én 18 órától csodálatos gospel dallamokat hallhatnak azok, akik ellátogatnak a 16-os lakónegyedben található Szentlélek templomba, ugyanis a Joyful kórus újévi koncertet tart.

A gospel egy zenei stílus, amelyet a keresztény vallási életben használnak egyéni vagy közösségi hitük zenei kifejezésére. Az angol nyelvben Gospel névvel illetik az Evangéliumokat is. Ebben az értelemben a Gospel, mint zenei műfaj, az evangéliumi tanítások és történetek érzelemtől átfűtött formában történő, előképzettség nélkül is érthető előadása. Az összes gospel mű lényege Isten és Jézus tiszteletében rejlik.


A Joyful kórust 2012 nyarán alakította vezetőjük, Budean-Mihaly Judit művész-zongoratanár, aki a Szatmári Művészeti Iskola tanára és a Dinu Lipatti Szatmári Filharmónia művésze. A kórus tagjainak egy része a fent említett iskola volt diákja, akik ma már nem feltétlenül zenészként, hanem orvosként, mérnökként, pedagógusként, vállalkozóként vagy közgazdászként működnek, de a zenétől nem tudnak elszakadni, a lelkes éneklést szívügyüknek tekintik.
 

Tehát vasárnap, 18 óra, Szentlélek templom. Az est különleges meghívottja pedig nem más, mint Cserey Csaba, azaz Csabcsi, a dobok mestere.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: