2018-08-23 07:50:22• hírek • Közlemény

Koncertek, filmvetítés és könyvbemutató a PMN harmadik napján

Remek hangulatban kezdődött a szerdai nap is, ugyanis az Agrárminisztérium támogatásával teltházzal indult az I. Agrárakadémia a Partiumi Magyar Napokon, amelynek célja összefogni, támogatni és népszerűsíteni a helyi termékeket és gazdálkodókat.

Az akadémia egyfajta szakpolitikai fórumként is szolgál a Szatmár megyei gazdálkodók életében, ahol az aktuális mezőgazdasági kérdésekre elismert szakemberek világítanak rá. Az előadások során az érdeklődők betekintést nyerhettek a legújabb agrártámogatási rendszerek lehetőségeibe, ugyanakkor szó volt a pályázati lehetőségekről és a megfelelő népszerűsítési elképzelésékről is, hiszen a minőségi termékek előállításán túl, azokat a fogyasztókhoz is el kell juttatni.


Mint ahogy azt Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a parlament Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Különleges Szolgáltatások Bizottságának tagja is kiemelte előadásában, a jó termőföld nem elég, szükségszerű képben lenni az agrártámogatásokra vonatkozó pályázati lehetőségekkel is. Az I. Agrárakadémia vendége volt még Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki a közös európai uniós agrárpolitika jövőjéről értekezett, és Botos Beáta, a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségének munkatársa is, aki a pályázati lehetőségekről beszélt bővebben a jelenlévőknek. Az eseményen előadást tartott még Szulák Edward Zoltán, a nagykárolyi Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség vezetője és Gergely Krisztián, az OTP Consulting Románia regionális igazgatója. A résztvevőknek az Agrárakadémián lehetőségük volt megtekinteni és persze megkóstolni helyi termékeket, valamint meghívást is kaptak Huszti Zoltán gazdálkodó mintafarmjának meglátogatására, ahol ebéddel egybekötött kötetlen beszélgetésre is sor került.



A délelőtt a nevetésről is szól, ismét egy fergeteges humorú bábjátékot adtak elő a Ziránó Színház művészei, akik az előadást élő reneszánsz muzsikával fűszerezték. A darab Pulcinelláról szólt, aki nem más, mint Arlecchino mellett az egyik legnépszerűbb commedia dell’ arte figura. Mint kiderült, más kertjéből répát lopni nem szép dolog! Szerencse, hogy a gyerekek most is résen voltak és hatalmas átéléssel figyelmeztették az aluszékony Pulcinellát, hogy közeleg a tolvaj Nyúl, aki aztán persze megkapta méltó büntetését. A legcukibb közönségünk számára ma is folytatódik a móka és kacagás a CBA Színpadon, a Tűzoltótorony lábánál, 11.00 órától a biatorbágyi Álomzúg Társulás Az óperenciás tengeren túl, avagy a tengerjáró cipő című előadás atekinthető meg.


Egyedülállóan szép könyv, az utóbbi évek kiemelkedő prózai munkája. A szó minden elcsépelt jelentésében testes mű: két erdélyi orvos történetét meséli el az 1910-es évek elejétől a világháború és Trianon traumáin keresztül egészen boldog egymásra találásukig - Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényét mutatták ma be a Partiumi Magyar Napokon. Az esemény különlegessége volt, hogy a regényből részleteket Albert Csilla és Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészei olvastak fel. A felolvasószínház után pedig Kovács Eszter újságíró faggatta a szerzőt.



Ami a könnyűzenében John Lennon és Paul McCartney, a musicalban Andrew Lloyd Webber és Tim Rice, az az operában Wolfgang Amadeus Mozart és Lorenzo Da Ponte. A tökéletes szerzőpáros. Kettőjük találkozásának eredménye három zseniális opera: a Don Giovanni, a Cosi fan tutte, és a valaha írt legjobb opera, a Figaro házassága. Ezt a zseniális alkotást, a Figaro 2.0-t láthatta most a PMN közönsége a Magyar Állami Operaház társulatának előadásában. A teltházas előadásnak, ennek az operának a szereplői nem legyőzhetetlen hősök, nem mitikus alakok, nem félistenek, hanem olyanok, mint mi: egyszerűek, átlagosak... Ez az opera rólunk szól. Szeretetről, magányról, féltékenységről, odaadásról, bizalomról, kiszolgáltatottságról, csalásról és megbocsátásról. Mindennapos emberi játszmáinkról. Ez a remekmű alkalmas arra, hogy az opera iránt még nem elkötelezett közönséget - a fiatalokat - is megnyerje a műfajnak. Katartikus élmény, amikor egy művészeti alkotásban önmagunkra ismerhetünk.


Az esti koncert is varázslatosra sikeredett, ha a közönség behunyta a szemét hirtelen, egy múltszázadi füstös kávéházban, a pesti éjszakában találta magát, hála a Budapest Bar remek előadóinak. A koncerttel párhuzamosan az újközponti rendezvénygödörben közel kétszáz ember gazdagodott újabb filmélményekkel, ugyanis a Mészáros Márta rendezte remekművet, az Aurora Borealis – Északi Fény című filmdrámát láthatták az érdeklődők. Felejthetetlen élmény volt, köszönjük!


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: