2014-11-25 16:32:50• hírek • (x)

Koncertek, babfőzelék és tűzijáték december 1-jén

A nemzeti ünneppel kapcsolatban tájékoztatott a Megyei Tanács, a Prefektúra és a Polgármesteri Hivatal.

Két sajtótájékoztatót is tartottak kedd délben a román nemzeti ünnep kapcsán a Közigazgatási Palotában. 12 órától a Szatmár Megyei Tanács képviseletében Adrian Stef elnök és Mircea Govor alelnök találkozott a sajtósokkal. Ahogy az elmúlt években, úgy most is várják a megye lakosait az elnöki, illetve az alelnöki kabinettbe, hogy ott egy-egy piros-sárga-kék zászlót vegyenek át azok, aki úgy érzik, kitennék házukra, erkélyükre a trikolórt a román nép legnagyobb ünnepe alkalmából. Természetesen a lobogókat ajándékba adják. "Jelenleg 3 ezer zászló van előkészítve, de ha lesz érdeklődés, akár 10 ezret is legyártatunk" - mondta Mircea Govor alelnök. Stef beszédében kiemelte: idén is felkerül a Közigazgatási Palota épületére a hatalmas trikolór molinó, hogy ezzel is emeljék a nemzeti ünnep hangulatát.

13 órától a Szatmár Megyei Prefektúra, a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala közösen tájákoztatott a hétfői programokról. A rendezvénysorozat 9.45-kor kezdődik, megkoszorúzzák többek között Iuliu Maniu, I. C. Brateanu és Corneliu Coposu szobrát, majd 11.30-kor felszentelik a felújított keresztet, amely a Divatház közelében, a taximegálló szomszédságában áll. 12 órától lesz katonai felvonulás és koszorúzás is Dr. Vasile Lucaciu szobránál.

Hétfőn 13 órától kezdődik majd a fellépések sora az új főtéren felállított színpadon. Számos román népzenész fog műsorral kedveskeni, majd 19 órakor következik a Talisman Zenekar koncertje, 20 órától pedig ünnepi tűzijáték zárja a rendezvényt. 19 órától a Dinu Lipatti Filharmóniában ünnepi szimfonikos koncertet is tartanak.

Radu Roca alpolgármester bejelentette, hogy december 1-jén kolbászos babfőzeléket fognak kiosztani a rendezvényen résztvevők között - nagyjából 2 ezer porciót.

Adrian Stef újságírói kérdésre elmondta: a rendezvény össz-költségvetése még nem végleges, néhány programpontot még véglegesíteni kell, de most úgy tűnik, hogy 100 ezer lej körüli összeget költenek az idei román nemzeti ünnep megszervezésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: