2012-05-04 09:28:34• hírek • Szatmár.ro

Ünnep a Kálváriában

Emléktábla avatásra és zászlószentelésre is sor kerül május 6-án, vasárnap a Kálvária templom német közösségének ünnepségén.

Anyák napi ünnepi szentmisét tart május 6-án, vasárnap tíz órától a szatmárnémeti Kálvária templom német közössége, melyen az édesanyákért, szerető gondoskodásukért adnak hálát a Jóistennek.

A család minden közösség alapja, egy gyermek számára pedig az édesanya kezdettől minden szeretet forrása: a világ ami körülvesz és útnak enged, de mindig figyelemmel kísér, tekintetével vezet, félt. A Kálvária templom német közössége méltóképpen, a legszentebb áldozat bemutatásával és felajánlásával mondd köszönetet minden édesanyáért.

De vasárnap nem csak rájuk, hanem a szatmári svábok két fontos eseményére is figyelnek majd. Így a szentmise előtt negyed órával, a Kálvária templom udvarán, a deportálásoknak emléket állító táblát lepleznek le, a szentmisét követően pedig megszentelik a sváb betelepítések 300 éves évfordulójára készített zászlót.

Szatmárnémetiben eddig még nem helyeztek el emléktáblát a deportálásokról jelt adva az utókornak, így ez lesz az első ilyen jellegű emlék - a Kálvária templom udvarának falán lesz megtekinthető, míg a betelepítések évfordulójára készített zászló a templombelsőben kap helyet. Az ünnepségre szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: