2015-05-12 16:26:07• hírek • Szatmár.ro

Komolyan gondolja a Mega Mall-projektet a beruházó

Szatmárnémetiben tárgyaltak a Mega Mall bevásárlóközpont befektetői Dorel Coica polgármesterrel illetve a városi tanács jogi bizottságának tagjaival. Kiderült: komoly terveik vannak a megyeközponttal kapcsolatban, bár a földterület, amelyet a várostól vennének meg, jogilag egyelőre nincs megfelelő helyzetben.

A NEPI (New Europe Property Investments) befektetési alap a lehető leghamarabb elkezdené a két Szamos-híd között a Mega Mall néven tervbe vett bevásárlóközpontja építését - ám ennek egyelőre jogi akadályai vannak. A komoly szándékról néhány városi tanácsos is meggyőződhetett a hétfői találkozón, kiderült tehát, hogy a feltételezésekkel ellentétben nem kampányigéret vagy politikai tőke kovácsolására használt blöff a plázaépítés híre.

A Szatmár.ro információi szerint a befektetőknek ugyanis amellett, hogy már közel 32 ezer négyzetméternyi területet felvásároltak a Kaufland és az Ortodox katedrális közötti részen, még egy területre lenne szükségük, amely felett a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal rendelkezik. Ezt a területet viszont valamikor sportcsarnok-építésre sajátította ki a város, később pedig uszodát terveztek oda. Ennek okán pedig a polgármesteri hivatal nem adhatja el a területet egyelőre. "Terveink szerint egy-két hónapon belül megoldódik az ügy, a jogászaink már dolgoznak a megoldáson" - mondta a Szatmár.ro-nak a polgármester.

Úgy tudjuk, a befektetők annyira akarják a szatmárnémeti bevásárlóközpontot, hogy azt akkor is megépítenék, amennyiben nem sikerül megvásárolni a szóban forgó területet - csak akkor a mall a terveiknél kevesebb négyzetméteres lenne.

A városi tanácsosok egy része szerint viszont nem feltétlenül jó ötlet a földterület eladása, inkább arra kellene törekedni, hogy oda előbb vagy utóbb uszoda épüljön. Így egy szórakoztató-szabadidő-központ jönne létre a Szamos bal partján a két híd között.

A NEPI tulajdonában levő bevásárló-központokban többtermes Cinema City mozi található, emellett pedig a szokásos plázás boltok (Deichmann, Takko, H&M, Carrefour,  C&A, LC Waikiki, Koton, New Yorker, Pull&Bear, Bershka, Stradivarius, Orsay, Kenvelo, Lee Cooper, Tom Tailor, Next, Tommy Hilfiger stb.), valamint gyorséttermek (Subway, KFC) vannak.

A befektetési alap tulajdonát képezi a temesvári City Business Center, a Ploiesti-i Shopping City, a CityPark Constanta, a Braila Mall és még számos romániai, szerbiai és szlovákiai bevásárlóközpont vagy éppen irodaház.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: