2010-01-20 11:30:55• hírek • MTI/APA/dpa

Komoly szabályok a szexmunkásoknak

Az Amszterdamban dolgozó prostituáltaknak a  jövőben legalább huszonhárom évesnek kell lenniük, és jól kell beszélniük a holland vagy az angol nyelvet.

Ezenkívül kötelezővé tennék, hogy a festői szépségű csatornák mentén üzemelő pornóműsorok és kirakatbordélyok reggel négy és nyolc óra között zárva tartsanak - ismertette a terveket Lodewijk Asscher városi tanácsos kedden a De Telegraaf című holland napilapnak.

"Gyakran érkeznek olyan lányok Bulgáriából, Romániából és Magyarországról, akik éppen csak betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Ők még nagyon sebezhetőek, egy huszonhárom éves nő ezzel szemben már sokkal felnőttebb, és jobban meg tudja védeni magát " - fejtette ki véleményét a képviselő. Az amszterdami közigazgatás kötelezővé akarja tenni a "szexmunkásoknak", hogy a munkához engedélyt szerezzenek be a kereskedelmi kamaránál. Ehhez igazolniuk kell nyelvtudásukat: beszélniük kell az ország nyelvét és az angolt, ezenfelül még a francia vagy a spanyol nyelvben való jártasságukat is bizonyítaniuk kell.

"Amszterdam olyan világváros, amelynek a prostitúció is szerves része. Biztosítani kell azonban azt, hogy ezek a nők szabad akaratukból végezzék a tevékenységüket, és meg tudják védeni magukat" - mondta Ascher.
A városi tanácsos a kora reggeli órák tilalmát azzal indokolta, hogy így a biztonsági szolgálat munkáját akarják megkönnyíteni. Ebben az időszakban ugyanis szinte csak "részeges és visszataszító alakok" járják az utcákat.
A híres vöröslámpás negyed területét az elkövetkező években jelentősen csökkenteni fogják. A legalább ötszáz, lányokat kínáló "kirakat" és nyolcvan, hasist áruló lebuj több mint felét eltüntetik Amszterdam történelmi óvárosából.

Az Amszterdam szívének megújítása elnevezésű program keretein belül a holland fővárosban "Európa egyik legváltozatosabb és legérdekesebb városnegyedét" akarják kialakítani. A prostitúciót és a marihuánafogyasztást nem akarják teljesen betiltani, csupán az egyik nagy csatorna mentén egy területre koncentrálni.
A csatorna mentén felszabaduló házakban galériák, éttermek és üzletek kapnának helyet. Ezen tervek megvalósításában azonban Amszterdam egyelőre nem sokat haladt előre.


Utcakép Amszterdam vöröslámpás negyedéből
Utcakép Amszterdam vöröslámpás negyedéből


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: