2019-04-23 13:31:24• hírek • Bede Emőke

Komoly pénzmosási ügyeket leplezett le a szatmári rendőrség

A rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának tevékenységéről ritkábban számolunk be, viszont ez nem azt jelenti, hogy ne lennének kiemelkedő eredményei ennek a csapatnak.

A legutóbbi nagy fogásokat e hét elején könyvelhették el maguknak, amikor több olyan szatmári céget is sikerült leleplezni, melyek bizony nem kicsit voltak sárosak pénzmosásban és adócsalásban. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint az első cég 2012-ben 29 834 lejt vezetett be a könyvelésbe, ám ezen összeg mögött semmilyen valós gazdasági tevékenység nem állt. Mint a hatóság megállapította, a cég az említett összeg után egyetlen banit sem fizetett be az államkasszába, így voltaképp adócsalást követett el.


Bár sokunknak első ránézésre ez az összeg is nagynak tűnhet, azonban a másik ügy, a két, partnerként együttműködő vállalkozás esete ugyanis nagyságrendekkel több pénzről szól. A cégduó 2011 és 2015 között összesen 16 328 831 lejt könyvelt el mint működési költség, így adózniuk nem kellett utána, pedig egy ekkora összeg esetében már a befizetendő adó sem kis pénz. A rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya adócsalás és pénzmosás miatt folytatja a nyomozást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: