2018-01-18 13:39:06• hírek • Bede Emőke

Komoly létszámhiánnyal küzd a Szatmár Megyei Csendőrség

Csütörtökön délben tartotta szokásos évértékelő sajtótájékoztatóját a Szatmár Megyei Csendőrség. Ovidiu Adrian Popa főfelügyelő részletesen kifejtette az egység tavalyi évi tevékenységeit és eredményeit, illetve a 2018-as tervekről is beszámolt a sajtó képviselőinek.

Popa főfelügyelő szerint a 2017-es év legnagyobb kihívását az jelentette, hogy 23-an hagyták el az egységet, helyükre azonban nem érkezett senki. 19-en kérelmezték előrehozott nyugdíjazásukat, 2 altiszt elhunyt, egy személy felmondott, egy másik pedig elérte a nyugdíjkorhatárt. Sajnálatos módon az létszámkiesést nem sikerült pótolni, ugyanis az ország csendőriskoláinak egyetlen diákját sem helyezték ki Szatmár megyébe.
 

Ennél sokkal örvendetesebb a hír, hogy 2017-ben sikerült javítani az egység mobilitását, ugyanis több új járművel is gazdagodott a csendőrség gépparkja. Hat Dacia Logan érkezett, ezeket más megyékből irányították át a helyi egységhez. Emellett tavaly egy katonai terepjáró is megkezdte szolgálatát. Popa főfelügyelő örömét fejezte ki amiatt, hogy az autók előző állomásukon még nem futottak túl sokat. Annak ellenére, hogy használtak, a Szatmár Megyei Csendőrség is sokáig szolgálhatják majd.
 

A csendőrség legfontosabb célkitűzése az állampolgárok biztonságának garantálása volt. A statisztikák szerint közel 5000 akcióban vettek részt az egyenruhások, ezek során 17 339 csendőr teljesített szolgálatot. Ám nem csak a különféle rendezvényeken és tüntetéseken vigyázták a rendet, hanem fontosnak tartották azt is, hogy az iskolák környékén is rendszeresen járőrözzenek. Épp ezért a megye több városában is részt vettek az oktatási intézmények őrzésében, nem csak az érettségi idején, hanem a mindennapokban is.
 

Ami a bűncselekményeket illeti, a statisztika szerint 193 esetben jártak el a csendőrök: 26-ban egyedüli intézkedő szervként, 167-ben pedig a rendőröket kiegészítve. 2017-ben a csendőrség emberei összesen 2399 büntetést róttak  ki: 1910 esetben pénzbírságot is, a fennmaradó 489 esetben pedig csak írásbeli figyelmeztetést adtak.
 

2017-ben a csendőrség pszichológiai részlegének egyik képviselője részt vehetett egy szlovéniai továbbképzésen, mely során a pszichológiai értékelés és segítség területén szerezhetett új információkat. Mint arról Popa főfelügyelő beszámolt, az itt nyert tapasztalatok segítségével hatékonyabban készíthetik fel a csendőröket a különféle bevetésekre, de az egyenruhások értékelésében is hasznosak lesznek az elsajátított ismeretek.
 

Hogy mit tartogat a 2018-as év? Ovidiu Adrian Popa szerint hasonlóan mozgalmas évnek néznek elébe, ugyanis az eddig ellátott feladatok mellett újabbakkal is meg kell majd birkóznia az egységnek. Ezentúl a csnedőrség hatáskörébe tartozik majd a lakott területekre betévedt vadállatok (pl. medve, vaddisznó, róka) által okozott probléma megoldása is. A kötelességek száma tehát egyre nő, az állomány azonban jelentős létszámhiánnyal küszködik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: