2018-05-30 08:29:25• hírek • Bede Emőke

Komoly gondokkal küszködik a Szatmár Megyei Könyvtár

Kedd délután ismét tanácsülésre gyűltek össze a Megyei Tanács tagjai, ezúttal tizenegy pontban kellett döntéseket hozniuk az asztalnál ülőknek.

A legutolsó, „Egyéb” napirendi pont adta lehetőséget kihasználva Adrian Cozma tanácstag újra rávilágított arra a kedvezőtlen anyagi helyzetre, melyben a Szatmár Megyei Könyvtár tengeti mindennapjait. Mint azt a Nemzeti Liberális Párt eszméit valló tanácsos már három hónappal ezelőtt jelezte, a könyvtár havonta 11 500 eurót fizet a Várdomb utcai épület tulajdonosának bérleti díjként. Cozma szerint teljesen irreális dolog ennyi pénzt ilyen célra áldozni, ehelyett jobb volna, ha egy saját épület megvalósításán kezdenének el dolgozni, vagy alternatív megoldásként keresnének egy másik, kevésbé drága „lakhelyet” a könyvtárnak.
 

Mint kiderült, a probléma nem új keletű dolog, már az előző mandátum alatt is foglalkoztatta a kérdés a Megyei Tanácsot. Akkor elkészült egy hatástanulmány, melyet a hivatal el is küldött Országos Befektetési Vállalathoz (CNI), viszont azóta csak a polcon porosodik a beadvány. A Megyei Tanács elnöke erre vonatkozóan elmondta, hogy az abban foglalt tervek szerint az építendő könyvtár négyzetméterenként 2500 eurós kóstálna, azaz egy megfelelően tágas, 450 ezer könyv és különféle dokumentum tárolására alkalmas épület megvalósítása több millió eurót emésztene fel. Csak viszonyítási alapként a könyvár igazgatónője, Paula Horotan elmondta, jelenleg a könyvtár 5600 négyzetméternyi helyen üzemel, viszont ez azt jelenti, padlótól a plafonig állnak minden arra alkalmas helyen a könyvek.
 

A legkedvezőbb megoldás ebben a pillanatban a költözés lenne. Mint arról Pataki beszámolt, már dolgoznak a megoldáson, mi több, van is több olyan ötlet is, melyek megvalósíthatónak tűnnek. A bérleti szerződést azonban nem lehet egyik napról a másikra felmondani, mivel a könyvtár által gondozott könyvállomány költöztetése minimum hat hónapot venne igénybe, de Horotan szerint akár két évvel is számolhatunk.
 

Viszont a hely kérdése csak egy a sok probléma közül. A megyei könyvtár igazgatónője arról is beszámolt, hogy a munkakörülmények sem a legideálisabbak ebben az épületben. Többek között olyan mikroorganizmusok telepedtek meg a könyveken, melyek veszélyesek az egészségre. A betegségek elkerülése végett megfelelő felszerelésre lenne szükség. De egy modern laboratóriumra és megfelelő szakemberekre is igény volna, ugyanis a könyvtár értékes, akár több száz éves dokumentumokat is őriz. Ezek azonban olyan belső problémák, melyeket nem a Megyei Tanács kell megoldjon, hanem az intézmény menedzsmentje.
 

A tanácsülés végén mindenki egyetértett abban, hogy a helyzetet mielőtt orvosolni kell. Mi több, valószínűleg két hónap múlva már konkrét tervekkel állnak elő, az elsődleges szempont, hogy a könyvtár jó helyen, lehetőleg a központhoz közel kapjon új otthont, hogy a szatmáriak minél könnyebben igénybe vehessék az itt nyújtott szolgáltatásokat. 


Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: