2017-10-17 09:59:48• hírek • Bede Emőke

Komoly elismerésben részesült a „Szatmár hazavár”

Október 12-én rendezték meg Bukarestben az Administraţie.ro nevű díjátadót.

Az idén tizenharmadik alkalommal megrendezett eseményen a közigazgatási szféra azon eredményeit díjazzák, melyek a befektetett energiáknak köszönhetően jelentős sikereket értek el és pozitív hozadékkal jártak a közösség életében.

A díjátadó gálán jelen volt Doina Feher alpolgármester is, hiszen a „Szatmár hazavár” program ott volt a döntőbe került kezdeményezések között. Az egyetemista fiatalok hazacsábítását megcélzó program végül a legjobbnak járó minősítést kapta meg a közigazgatási szakemberekből álló bizottságtól.

„Többször is hangoztattam, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek. Szeretném megköszönni Butka Gergő tanácsosnak azt a sok munkát, amelyet ezen rendezvény megszervezésébe fektetett. ” – fejtette ki az alpolgármester asszony.

Az idei év sikerein és a sok pozitív visszajelzésen felbuzdulva a polgármesteri hivatal azt tervezi, hogy 2018-ban tovább folytatja a programot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: