2018-08-11 09:17:06• hírek • Bede Emőke

Komoly anyagi gondokkal küszködik a földgázkitermelést végző cég

A Serinus Energy cég neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis hozzájuk tartozott az a Majtény község területén felállított földgázkút, mely a tavalyi év végén hatalmas lánggal égett 21 napon át.

Nos, pénteken a lengyel kezekben levő cég közreadta az idei év első féléves eredményeiről készült jelentését, s mint ebből kiderült, a Serinus igen komoly anyagi gondokkal küszködik, emiatt pedig akár felszámolásra is kerülhet. Tavaly ilyenkor 2,1 millió dolláros hiányt jegyeztek, ebben az évben már csak 1,6 milliónyit, viszont ez is épp elegendő ahhoz, hogy veszélyeztesse a cég további működését.


Az economica.net gazdasági portál beszámolója szerint a Serinus lassan hitelezőinek sem tud fizetni, épp ezért vélhetően haladékot kell kérnie. A pénzügyi visszaesést maga a cég azzal magyarázza, hogy az utóbbi években esett a földgáz és a kőolaj ára, illetve a romániai kitermeléseket sem tudta időben beindítani. Mondanunk sem kell, hogy a tavalyi év végén történt nagymajtényi incidens sem kedvezett a cég anyagi helyzetének, hiszen hatalmas mennyiségű földgáz égett el, illetve a szonda megsemmisülése is komoly anyagi károkat okozott. De nem csak Romániában, hanem Tunéziában is jelen van a cég, ám az ottani helyzetet sem lehet rózsásnak nevezni. A Serinus bízik benne, hogy a közeljövőben mind a két országban jobb irányt vesznek az ügyei, s így sikerül kilábalnia jelenlegi kritikus helyzetéből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: