2014-01-13 12:43:43• hírek • Kocsis Zoltán

Költségvetési plusszal zárta a 2013-as évet Sárközújlak

„Sajnos terveinkből nem sikerült abszolút mindent megvalósítanunk, ezért úgy fogalmaznék, anyagi és minden más szempontból egy közepes évet hagytunk magunk mögött", jelentette ki Piricsi Artúr. Sárközújlak polgármestere őszintén beszélt az előző esztendő beruházásairól, nem titkolva azt sem: nem minden alakult úgy, ahogy tervezte.

Az egyik legnagyobb gondot az Apaserv nagy, a megye több települését felölelő víz- és kanalizálási projektje jelentette. Nem csak azért, mert az eredeti elképzelésekhez képest egy évvel csúszott a beruházás megkezdése, hanem azért is, mert az év elején a sárközújlaki önkormányzat elkülönítette a 411.000 lejes önrészt. Hogy aztán valamikor a nyáron kiderüljön, hogy az önkormányzatoknak nem kell ez egész önrészt egyből elkülöníteni. Csakhogy ekkor már késő volt bármiféle nagyobb beruházást eszközölni. Hogy ez a béklyó mennyire akadályozta a hivatal fejlesztéseit, jól mutatja, hogy a 411.000 lej a teljes befektetési alap 60-70%-át jelenti.

De akadályozták a dolgok menetét adminisztratív, bürokratikus nehézségek is: ezért nem sikerült például befejezni teljesen a lakodalmas terem tetőszerkezetét - erre az elképzelések szerint idén kerülhet sor, akárcsak a közvécé megépítése.

A fontosabb megvalósítások közé sorolta ugyanakkor a polgármester a hivatal gépkocsiparkjának bővítését: tűzoltóautót, munkagépet, mikrobuszt és egy platós kisteherautót sikerült vásárolni az elmúlt 12 hónapban. Utóbbi lehetővé teszi a közel félszáz szociális munkás kiszállítását bárhová, ahol csak szükség van kétkezű munkájukra. A törvény által előírt keretek közepette az állami támogatás mértékének függvényében kell munkájukkal segíteniük az önkormányzatot: illegális szemétlerakatok felszámolásában, bontásban, írtásban, járdaöntésben vettek idén részt.

Szintén a tavalyi esztendő legfontosabb megvalósításai közé tartozik, hogy a Gheorghe Baritiu Gimnáziumban az eddigi gázolajjal működő kazánokat sikerült fás kazánra cserélni. A beruházás 140.000 lejbe került, ám jelentősen csökkenti majd az önkormányzat kiadásait, mivel korábban 150.000 lejbe került havonta a fűtőanyag, ezentúl pedig 35-45 ezerbe kerül majd - egész télen. Az idei tervek között szerepel a teljes fűtésrendszer cseréje is.

2013-ban egyéb jelentősebb modernizálási munkálatokat is eszközölt a polgármesteri hivatal a tanügyi szférában: Adorjánban, Meggyesgombáson és Kissárközön egy-egy játszótér épült; Meggyesgombáson, Kissárközön és Újlakon elkészült az általános iskola kerítése; óvoda épült a Scantei utcában.

Piricsi elégedetten nyugtázta, hogy az előző esztendőben sikerült önteni 2,5 kilométer járdát, sikerült kicserélni az orvosi rendelő nyílászáróit, ahol tavaly nyáron fél tucat orvossal megvalósult az állandó orvosi ügyelet is. A község úthálózatának karbantartása mellett Sárközújlak földútjainak aszfaltozása egyelőre várat magára - pontosabban az Apaservre. A vállalatnak legkésőbb tavasszal el kellene kezdenie a víz és kanalizálási hálózat bővítését, jelentette ki Piricsi.

A 2014-es költségvetés hiányában a polgármester az idei tervekről egyelőre nem kívánt sokat elárulni. A már megkezdett beruházások befejezése (lakodalmas terem, amely számára már a csempe is meg van vásárolva, közvécé, gimnázium fűtésrendszere) mellett az egyik jelentős befektetés a tömbházlakások melletti bérgarázsok megépítése lesz. A talajmunkák elvégzésében pedig jó szolgálatot tesznek majd a tavaly vásárolt gépek.

„Ami nagyon fontos, az előző évet 380.000 lejes költségvetési többlettel zártuk. Ezt a pénzt idén az utolsó lejig különböző beruházásokra fordítjuk majd", jelentette ki Piricsi Artúr.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: