2013-11-28 18:04:37• hírek • Kocsis Zoltán

Költségcsökkentés a költségek megemelésével

Hevesen bírálta a Szatmárnémeti Városi Tanács RMDSZ-es frakciója a polgármesteri hivatal költségvetési politikáját, amelyet röviden úgy jellemezhetünk: beígért költségcsökkentés helyett költségek emelése.

A városi önkormányzat újabb 350.000 lej körüli összeggel támogatja a Szatmárnémeti VSK munkáját és jelentősebb összeget ítélt oda ezúttal is az Olimpiának. Mindezt azonban Butka Gergely nem hagyhatta szó nélkül: „A tavaszi költségvetés elfogadásakor a polgármesteri hivatal azt hangsúlyozta, sokkal kevesebb pénzből működteti majd a VSK-át és az Olimpiát, mint tette azt az előző vezetés. Akkor tényleg kisebb összeget hagytunk jóvá, ám azóta szinte minden hónapban teszünk hozzá valamennyit, az összköltségvetés pedig lassan eléri az azt megelőző szintet", jelentette ki Butka.

Dan Babut, az Olimpia elnöke válaszában kifejtette, tavasszal nem akarták egyszerre nagyon leterhelni a költségvetést, így inkább cseppenként utalgatják át a szükséges összeget. „Az év elején leszögeztük, az Olimpia idei költségvetése 2,7 millió lej, amit a város és a megye közösen biztosít. Ezt nem is léptük túl", jelentette ki. Marcela Papici alpolgármester a VSK igazgatótanácsának elnökeként elismerte, hogy a klub költségvetése tényleg megközelíti az előző évit. Ezt két dologgal indokolta: egyrészt, hogy azóta kettőről ötre emelkedett a szakosztályok száma, másrészt, mert egy szezon ősztől következő év tavaszáig tart, így a korábbi vállalásokat is tartaniuk kellett. „Konkrét elképzeléseink vannak viszont arról, hogy a költségvetés jövőre nem lépi túl a 1,7 millió lejt", mondta.

Ezt követően Magyar Lóránd, a tanács sportbizottságának elnöke kért szót. Előbb dicsérte Babutot és a két fél közötti együttműködést, hevesen bírálta viszont Valentin Neagu VSK-elnököt. „Az egy dolog, hogy egész évben mindössze egy igazgatótanácsi ülést hívott össze, ám ennél is elfogadhatatlanabb, hogy a női kosárlabda és a férfi kézilabdacsapat meghatározott költségvetés és célok nélkül működik. A kosárcsapat jó, ha benne lesz az első nyolc csapat között, a kézisek pedig a második osztályban vegetálnak: esélyük nincs feljutni, kiesni meg nem eshetnek ki, mivel 3. osztály nem létezik Romániában. Ha már akkora a költségvetés, mint az előző években, akkor hasonló célokért is kellene küzdeni: ne feledjük, akkor döntőket játszottak a lányok. Ráadásul Neagu úr szinte soha nem tisztel meg minket jelenlétével", kifogásolta Magyar.

Nem a VSK az egyetlen azonban, ahol a városvezetés költségcsökkentést ígért, ám ennek épp az ellenkezőjét érte el: a csütörtöki ülésen megítélt 350.000 lejjel immár 4.350.000 lejre emelkedett a Transurban által kapott szubvenció összege, hívta fel a figyelmet a tanácsülés után Maskulik Csaba. Szemben a tavalyi 4.000.000 lejjel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: